Sodró Eliza színésznő. Bizonyára láttam már filmben, esetleg tévésorozatban, de ha az utcán jönne szembe, aligha kapnám oda a tekintetem. Utolérte a XXI. századi magyar színészek sorsa: nem a szerepeivel hívta föl magára a figyelmet, hanem a közéleti megnyilvánulásaival. Azzal például, hogy miután tiltakozott a suttyomban elfogadott színházi törvény ellen, a Magyar Nemzet egyik munkatársa többször is kiszerkesztette. Ő fölvette a kesztyűt, és szépen, komótosan elmagyarázta Apáti Bencének, az eredetileg balett-táncos publicistának, hogy a nemzedéke miként tájékozódik.

Referenciával (ajánlással, bizalmas jellegű tájékoztatással) a digitális ismerősei kecsegtetik. Ezernél valamivel többen vannak, és ha fölhívják valamire a figyelmét, akkor utánanéz a részleteknek. Nem jobb- és baloldalban gondolkodik tehát, hanem témában, érdekességben. Tájékozódási gyakorlatát nemzedéki magatartásformának vélem. Jobban járnánk, ha nem ítélkeznénk róla, hanem megértenénk. Ráadásul van egy mondata, amely továbbgondolásra is késztet. Így fogalmazott: „Az influenszerek korában a vélemények sokkal több figyelmet kapnak, mint a tények.” (Facebook.com, 20,20.03.02.)

Az elmagyarosított idegen kifejezést azonosítja a véleményvezérrel, aki publicistának is nevezhető, magyarul pedig közírónak. Nem föltétlenül újságíró - egyre kevésbé az -, mint inkább különböző foglalkozású értelmiségi, aki a nyilvánosság fórumain rendszeresen fejti ki az álláspontját. Lassanként kikopott az újságokból, tévéműsorokból, és átigazolt a látogatottabb YouTube-ra és egyéb világhálós platformokra. Néha az a benyomásom, hogy a véleménye helykitöltő elem két hirdetés között. Ritkán tiszteli a tényeket, de az álláspontját kétségkívül ügyesen adja közre.

A tények és a vélemények felemás kapcsolata nem új keletű. A rendszerváltás előtti közvélemény hivatásos formálói, az újságírók gyakran a tények alaposabb ismerete nélkül fogalmazták meg a véleményüket. Nem föltétlenül azért, mert lusták voltak, hanem mert a hatalmat gyakorló politikusok igyekeztek őket elzárni a valóságtól. Könnyebb volt az álláspontjukat kétségbe vonni, ha írásuk szűkölködött a tényekben. A nyilvánosság mostani működéséből kirajzolódik, hogy a hatalmon lévők tízévnyi, szívós munkával lényegében ugyanide jutottak vissza. A különbség az, hogy a közvéleményt már nemcsak az újságírók formálják, hanem az influenszerek is - az újságírók szakmai felkészültsége nélkül.