Médianapló

Médianapló - Profitáltunk-e Szabó István rovott múltjából?

2020. február 14. 10:29 - Zöldi László

Kedves szegedi kollégám, Hollósi Zsolt föltett egy fényképet a közösségi üzenőfalára. Két művész látható rajta. Szabó István filmrendező öltönyben és sötétített szemüveggel, kezében mikrofon. Mellette Stohl András színész farmerben, keresztcsíkos pólóban. Közös munkájuk, a Zárójelentés premier előtti vetítésén üldögélnek az egymilliárd forintból felújított Belvárosi mozi Zsigmond Vilmosról elnevezett termében. (A világhírű operatőr Szegedről indulva csinált karriert az Egyesült Államokban.) A vetítés végén vastaps köszöntötte a két vendéget. A szegedieket nem zavarta, hogy rovott múltú művészeket ünnepeltek.

Stohl András módosult tudatállapotban gázolt el egy járókelőt, majd leülte a büntetést. Szabó István főiskolás korában jelentéseket írt a tanulótársairól. Ezért más büntetést kapott. Egy kulturális újságíró feltárta a múltját, mostanában pedig vannak olyan véleményformálók a kormányoldalon, akik nehezményezik, hogy néhány nap múlva a filmesek életmű-díjjal akarják kitüntetni. Nincs szándékomban elkendőzni a múltjukat, mindazonáltal a sors iróniája, hogy hajdani vétkük nélkül alighanem kevesebbet érne az életművük. Stohl Andráséról most csupán annyit, hogy csúcsformában van, Szabó István pedig négy évtizede küszködik ifjúkori önmagával.

Legjobb filmjeit az osztrák-magyar monarchia kémfőnökéről (Redl ezredesről), Göring kedvenc színész-rendezőjéről (Gustav Gründgensről), a nácik megbecsült karmesteréről (Kurt Furtwänglerről) készítette. Immár világszerte ünnepelt művei az árulás, a hatalomhoz való törleszkedés, az értelmiségi lét furcsa stációit járják körül. Mellesleg Hollósi Zsolttól megtudtam, hogy a nyugalmazott professzorból lett falusi háziorvos sorsát bemutató Zárójelentés egyik mozzanata az ifjúkori botlás, amelyért idős korában vonják felelősségre. Az a benyomásom, hogy az ilyen és az ehhez hasonló ügyekben a hazai véleményformálók hajlamosak felületesen ítélkezni.

Örök példám a két éve elhunyt Chuck Berry esete. Pályakezdő zenészként fegyveres rablásban vett részt, két évet ült. Már ismert zenész volt, amidőn egy fiatalkorú lány megrontásáért újabb két évre csukták le. Világhírű zenészként pedig adócsalásért ítélték három hónapnyi börtönre. Ennek ellenére fogadták a washingtoni Fehér Házban, a tiszteletére még hangversenyt is rendeztek. Soha senki nem vonta kétségbe, hogy a rock and roll egyik legnagyobb alakja. Lehet, hogy az élete nem volt példa értékű, de az életműve kikezdhetetlen.             

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://medianaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr1415474276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rovid 2020.02.14. 11:59:53

a névsor: oktatásunk csődje!

Zöldi László 2020.02.14. 12:40:16

@rovid: Úgy emlékszem Chuck Berry nem járt magyar iskolába, de az utána következő Hollósi Zsolt, Stohl András, Szabó István és Zsigmond Vilmos oktatási szempontból elfogadható névsor. Jó szakemberek.

rovid 2020.02.14. 21:31:11

@Zöldi László: bocsánat, rossz helyre tévedtem!

Zöldi László 2020.02.14. 22:31:07

@rovid: Hétéves blogírói praxisomban Ön az első álneves hozzászóló, aki bocsánatot kért. Köszönöm.

Európai téridő 2020.02.14. 22:53:19

Pont ez a "rovott múlt" az, ami hitelesebbé teszi az üzeneteit. A "leleplező" újságírás pedig egy nagyon necces műfaj, afféle "repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg" is lehet az eredménye.

rovid 2020.02.15. 20:41:07

@Zöldi László: a: 10 mondat a nemzeti konzultáció-ról szóló írásban szereplő névsorhoz szólt a megjegyzésem!

nemecsekerno_007 2020.02.16. 15:44:20

Pont az a gond, hogy az olyanokon rúgózunk mint Szabó István, ezzel tereljük el a figyelmet az olyanokról mint Dobrev Klára vagy Bauer Tamás. Meg persze egy csomó másik névtelenről is tereljük a figyelmet akik “fontos emberek” voltak a Kádár-rendszerben, a rendszerváltáskor meg összeprivatizáltak egy csomó vagyont, ami mostanra már nyílván a gyerekeiké.
Nincs ezzel gond, csak akkor nem kell hőbörögni azon, hogy Lázár, meg Orbán, mennyi vagyont szed össze. Ezen logika alapján csak várni kell 15-20 évet mert addigra eljön az az áldott állapot, hogy az utódok nem felelnek az apák bűneiért.
Szóval szép dolog a moralizálás, csak erősen szelektív itt nálunk.

Muhammad Balfas 2020.02.16. 15:52:49

Sztem ezekben az esetekben nagyon nem mindegy , hogy milyen körülmények között szervezték be az illetőt , fenyegetéssel vagy előnyökért. Illetve , hogy milyen jelentéseket írt.. Okozott e jelentéseivel kárt mondjuk szakmai riválisainak..

Muhammad Balfas 2020.02.16. 15:59:13

"Stohl András módosult tudatállapotban gázolt el egy járókelőt" A baleset nem egy karambol volt , amelyben egy idős ember megsérült? Mellesleg Stohlnak ez nem az első ittasan okozott balesete volt , ahogy valszeg Szabó sem csak a főiskolán jelentett..

rallus 2020.02.16. 17:32:36

Szabó Istvánnak illik megbocsátani, mert besúgó volt, Wass Albertnek viszont nem, mert a szavahihető románok szerint gyilkolt...
Négy láb jó.....

Világít a torony 2020.02.16. 17:56:35

A Szabó és Stohl története egyáltalán nem analóg. Nincs értelme egy lapon kezelni őket. Szabó a késő Kádár rendszer ünnepelt és sokat foglalkoztatott rendezője volt, kiváló politikai kapcsolatokkal. Ezt nem csak művészetének, hanem besúgó múltjának is köszönhette. Az egész magyar társadalom mentális betegsége ebből az állapotból ered. Nem zárta le múltját, következmények nélkül maradtak a bűnök, melyeket most pl. azzal mentegetnek, hogy de nagy művész. Ha Szabót így kezeljük, úgy Nyírőt, Wass Albertet stb. is megilleti ugyan ez. Máris ott tartunk, hogy komoly bűneik ellenére is vannak egyenlőbbek.

Világít a torony 2020.02.16. 18:00:32

@nemecsekerno_007: Milkyen figyelmet kell elvonni Bauer Tamásról és Dobrev Kláráról?

ervin2 2020.02.16. 18:13:41

Egyikünk se volt ott, tehát nem ismerjük a körülményeket, amikor a félárva Szabó Istvánt, fiatal főiskolásként (ma elmúlt 80) beszervezték. Arról sincs pontos információ, meddig, és mit jelentett! KETTŐ BIZTOS, az EGYIK, hogy számos nemzetközi díjjal, köztük az Oscarral, és többszöri Oscar nominálással a mai napig a legsikeresebb, elismertebb világhírű filmrendezőnk lett! Külföldi sztárok is megtiszteltetésnek veszik, ha filmjeiben szerepelhetnek. A MÁSIK, hogy amikor vagy másfél évtizede valaki, megírta a beszervezés tényét , talán nem véletlen, hogy pont az akkori filmszemle, és a Rokonok bemutatója elótt szellőztette azt meg. Persze felkavarta az állővizet. Sokan csámcsogtak rajta, DE MEGHATÓ és ELGONDOLKODTATÓ , hogy a magyar RENDEZŐK színe-java, a KORTÁRSAI , Jancsó M. Mészáros M. és a többiek, akikről jelentett, vagy jelenthetett volna, egyérteműen NYILVÁNOSAN KIÁLLTAK mellette! Kiállt mellette, és nagyrabecsüléssel nyilatkozott róla EPERJES Károly, és más jeles színész. Továbbra is készített említésre méltó filmeket itthon és külföldön. Ismétlem, beszervezésről, a jelentésekről, azok hatásáról, még a szakértők is keveset tudnak, ugyanakkor munka-, és alkotótársai, itthon és a nagyvilágona történtek ismeretében IS elfogadják, kedvelik, szívesen dolgoznak vele évtizedek óta. Filmjei többsége nagyhatású, gondolkodásra serkent. (Nem lehet büszke az az ország, ahol ilyen jellegű zsarolásvok beszervezések vannak, Felelőssége van a beszervezőnek, és persze beszervezettnek is, hogy kinek mekkora, az egyedi, és talán sosem tudhatjuk meg. Mindenre, mindenkire, pedig sosem fog fény derülni, pedig így lenne igazságos. Egy-egy "nagyvadat" időnként felkap a bulvár......)

nemecsekerno_007 2020.02.16. 18:25:25

@Világít a torony: Ezt komolyan kérdezed?!? A családi hátterük sokkal több bűnnel terhelt mint Szabóé. Nyílván ezért az összemosós módszer 30 éve, hogy egy kalap alá vegyék.

nemecsekerno_007 2020.02.16. 18:27:41

@ervin2: Szabó István nem nagyvad. Dobrev Klára nagyapja, meg Bauer Tamás apja az igen. Pont ezért rúgóztatnak olyanokon mint Szabó.

laci_52 2020.02.16. 18:29:11

A Kádár-rendszer már csak ilyen volt: Szabó tehetséges filmrendező és besúgó volt egyszerre. Ha az utóbbit nem vállalja, talán némelyik(vagy az összes!) jó filmje el sem készülhetett volna...

Muhammad Balfas 2020.02.16. 18:36:32

@nemecsekerno_007: Igen , valahogy csak azok vannak elítélve a közvélemény által , akik írták a jelentéseket. Azok ritkán , akik olvasták és felhasználták őket . Valszeg azért , mert az ő szerepük egyébként is publikus , hacsak nem SZT tisztek voltak..

Muhammad Balfas 2020.02.16. 18:38:02

@laci_52: Vajon , akiket bemártott adott esetben , milyen filmeket csináltak volna? Sose tudjuk meg..Fontos lenne ismerni a jelentések szövegét..

nemecsekerno_007 2020.02.16. 18:39:56

@Muhammad Balfas: Azért van így, mert így akarták. Persze sosem késő coming outolni mint Pokorni.

zaturek 2020.02.16. 18:45:34

Kiss László úszóedzővel valahogy nem volt ennyire megértő és elnéző a "hálás" utókor.

Muhammad Balfas 2020.02.16. 18:49:57

@zaturek: Én Kisst ,vagy Martont , vagy Havast inkább Woody Allennel meccseltetném bűnbocsánat kérdésében..

Zöldi László 2020.02.16. 19:13:51

@Muhammad Balfas: Nem akarom megbántani, de eddig ötször szólt hozzá, és az eredmény 19 helyesírási hiba. Tudom, hogy nem ez a Magyar Tudományos Akadémia, de megtisztelne, ha legalább az írásjelekre odafigyelne.

chrisred 2020.02.16. 20:31:18

@zaturek: Majdnem húsz évig volt szövetségi kapitány.

Muhammad Balfas 2020.02.16. 20:44:53

@Zöldi László: A dupla pontjaim zavarják? Banona..Ahogy a vessző előtti szóköz is..:) (Vajon mit kap az , aki úgy általában mellőzi a nagybetűk használatát?)

Zöldi László 2020.02.16. 20:52:48

@Muhammad Balfas: Egy apró trükk. Ha a vagy mondatrészeket választ el, akkor nem kell kitenni a vesszőt (alma vagy körte). Ha mondatokat, ki kell tenni (vagy megszokik, vagy megszökik). Ugyanez vonatkozik az és-re is, ha mondarészeket, illetve mondatokat köt össze. De tényleg nem akartam megbántani.

Muhammad Balfas 2020.02.16. 20:56:55

@Zöldi László: Én mindig kiteszem.. Biztos , ami biztos..

Világít a torony 2020.02.16. 21:12:25

@nemecsekerno_007: Nem tudtam, hogy a gyerekek felelnek az szüleik bűneiért. Bauer Tamás a '80-as években a Kádár ellenzékének aktív tagja volt, részt vett a rendszer elleni küzdelemben.

nemecsekerno_007 2020.02.16. 21:24:38

@Világít a torony: Játszod a naívat v. tényleg ilyen vagy?!
Ugyanilyen elnéző leszel majd a Fidesz politikusok, milliárdos gyerekeivel ha osztják az észt a közéletben?! Spongya rá?!