Médianapló

Médianapló - Az úgynevezett zaklatószínházak mit keresnek a politikai erőtérben?

2019. december 08. 10:43 - Zöldi László

Az egyik digitális ismerősöm vitát kezdeményezett a Facebookon az Új Színház körüli botrányról. Vitapartnereivel körbe is járta a témát, és az elejtett utalásokból a világháló segítségével öt perc alatt megfejtettem, hogy a 2016-ben állítólag lezajlott zaklatási ügyben egy szép hangú színészt vádolnak. Aki nemcsak a társulat tagja, hanem szakszervezeti tisztségviselő is, és leginkább arról ismerem, hogy a történelmi dokumentumfilmek magyar nyelvű narrátoraként képtelen pontosan kiejteni az angol és a német neveket.

Mégis óvakodnék attól, hogy ebbéli hiányosságát most beszámítsam neki. Mert mi van, ha az egyelőre még el sem kezdett (vagy gondosan eltitkolt) vizsgálat nyomán kiderül, hogy nem is róla van szó? De tételezzük föl, hogy az erkölcsi elmarasztalás és a vele járó következmények csakugyan a vétkest büntetik majd. Ám az adott ügyben van (lehet) áldozat is, akinek a nevét előbb-utóbb szintén kiteregetik azok a fránya újságírók. Ő aztán tényleg nem érdemli meg az efféle „hírnevet”. Amúgy is nehezen feldolgozható helyzetét aligha könnyíti meg a felé áradó országos figyelem.

Ha nézőként választanom kéne a Gothár Péter zaklatási ügyével megfertőzött Katona József Színház és az egyelőre meg nem nevezett szakszervezeti tisztségviselő zaklatási ügyével még csak megvádolt Új Színház között, akkor nem az utóbbit választanám. Közéletünk szégyene, hogy a kormánypárti politikusok és publicisták az egy éve lappangó Gothár-ügyet használják föl a kritikus húrokat pengető "zaklatószínházak" megzabolására, sőt ellehetetlenítésére. Szintén közéletünk szégyene, hogy az ellenzéki politikusok és újságírók előrángatnak egy hároméves ügyet, hogy a szakmailag megkérdőjelezhető Új Színház ürügyén bizonyíthassák: a kormányoldalon is vannak elévülhetetlen disznóságok.

Minden zaklatási ügyet ki kell vizsgálni! Függetlenül attól, hogy a színházat vagy egyéb intézményt a közélet melyik csoportjába lehet besorolni. Elismerem, hogy ha az intézmény vagy hatóság ódzkodik a vizsgálattól, esetleg nekidurálja ugyan magát, de a bírósági folyamat tetű lassúsággal halad a végkifejlet felé, akkor bizony a türelmetlen közvélemény hajlamos ítélkezni. Igen ám, de minden zaklatási ügy mögött emberek és sorsok rejlenek. Félő, hogy épp ezt nem veszik figyelembe a kormánypárti és az ellenzéki politikusok. Karöltve újságíró kollégáimmal, a nyilvánosság hírversenyben érdekelt képviselőivel.         

136 komment
süti beállítások módosítása