Médianapló

Médianapló - Miért voltak többen kíváncsiak a Borkai-botrányra, mint a kispestire?

2019. november 30. 08:48 - Zöldi László

A hónap utolsó napján mindig áttekintem a terepet. Okom van arra, hogy ezt most nyilvánosan végezzem el. Feltűnt, hogy a legnagyobb érdeklődést a Borkai-botrány váltotta ki. Az egyik bejegyzést 22275-en olvasták, a másikat 19272-en. Egy szakmai rovat esetében ezek kiemelkedő számok. De mert a közvéleményt foglalkoztató másik botránynak, a kispestinek is vannak figyelemre méltó mozzanatai, megnéztem a vele foglalkozó bejegyzéseket. Az egyiket 243-an, a másikat 1860-an olvasták. A győri sztori iránt érdeklődők 41550-es száma aránylik a kispesti 2103-as olvasottságához. Ezen már érdemes eltűnődni.

Borkai ügye három szálra bomlik, a kispesti fejlemények kettőre. A kutyapózos aktus látványa tette lehetővé a drogos és a korrupciós szál befogadását is. A kispesti polgármesternél odáig jutottunk, hogy az önkormányzati választásig föl sem ismerte a videón látható frakciótársát, majd a választás után a harmadik érintettnek, a kerületi vagyonkezelő igazgatójának duplájára emeltette a fizetését. Ezek szintén gyanús mozzanatok, és a túlsúlyban lévő kormánypárti sajtó ezerrel nyomatta is őket. Szexjelenet híján azonban mégse mozgatták meg az olvasók fantáziáját.

Jellemző, hogy a győri botrányt az értelmezők azonnal elnevezték Borkairól, a kispesti pedig nem lett sem Gajda-, sem Lackner-botrány. Ráadásul tudunk a Borkai-videó 800 ezer nézőjéről, de nem értesültünk a Lackner-videó nézettségéről. Egyébként az a benyomásom, hogy mindkét párt ugyanabból a tankönyvből dolgozott. Egyik sem akarta elveszíteni a győri, illetve a kispesti bázisát, ezért a halogatás, a fokozatos beismerés taktikáját választották. A Fidesz-kommunikációs kudarca azzal magyarázható, hogy a magát kereszténydemokratának valló kormánypárt regionális jelentőségű képviselője vizet prédikált, és bort ivott.

Úgy rémlik, hogy ez nagyobb bűn a közvélemény szemében, mintha egy milliárdos adóssággal küszködő ellenzéki párt anyagi hátterét részben a hozzá tartozó polgármesterek teremtenék elő. Ezért az MSZP alighanem elviseli, hogy a lecsípett pénzből csurran-cseppen a közvetítőknek is. Ez baloldali értékrendű választópolgárként kiábrándít, és elég régóta olyan pártra szavazok, amelyben nincsenek politikusok. Ettől persze a Médianapló szerzőjeként még csodálkozhatok azon, hogy a Borkai-botrányra hússzor többen voltak kíváncsiak, mint a kispestire.    

2 komment
süti beállítások módosítása