Médianapló

Médianapló - A kobaltkék hagyomány

2019. november 23. 11:06 - Zöldi László

Ma reggel is bevásárolni mentem a Lidl-be, a bejáratnál gazdátlan dísztárcsát vettem észre. BMW felnijéről esett le, mert közepén a márkára jellemző jelvény tűnt fel. A négy egyenlő szeletre osztott körrel, amelyek közül kettőnek a színe kobaltkék. Róluk jutott eszembe, hogy unokám túl kicsi a BMW elején és hátulján látható jelvényhez, ezért inkább a dísztárcsát tanulmányozza. Így tanulta meg élete első három betűjét. 

Utána jött a Mercedes, a Volkswagen, az Opel, a Ford, a Volvo, a Skoda és a többi márka, majd a fokozatosan megismert betűkből lassanként összeállt a mondat. Samu a közös sétákon, autókról tanult meg olvasni, kedvence azonban a BMW maradt. Talán nem is véletlenül. Amikor az apja hasonló korú volt, mögöttem gubbasztott, és nézte, hogyan vezetem a Polski Fiatot. Egyszer meg is kérdezte, milyen kocsit szeretnék, ha több pénzem lenne. BMW-t mondtam neki. Ekkor ígérte meg, hogy ha hatvan leszek, vesz nekem egyet. Ígéretét betartotta. Bécsi modell-boltban vásárolta, tizenötször huszonöt centis, kinyitható ajtóval és csomagtartóval. Ha a fia nálam járt, a szőnyegen játszott vele, mindjárt le is törte a visszapillantó tükrét. Nemrégiben elkunyerálta, a kicsinyített BMW azóta is népes gépkocsi-flottáját felügyeli a könyvespolc magasságából.

A fiam közgazdász lett, egy nagy forgalmú céget vezet, ráadásul szolgálati BMW-t. Én már nem ülök volánnál, inkább nem teljesen függetlenül a család férfi ágán kialakult kobaltkék hagyománytól, egészségügyi séta közben BMW-ket számlálok. Eredetileg úgy gondoltam, hogy tíz lesz a napi adag, mert ez körülbelül négy kilométernek felel meg. De aztán kiderült, hogy alulértékeltem Újlipótváros polgárságát. Hetek óta tizenhat és huszonöt között van a napi átlag. Azt figyeltem meg, hogy több BMW-t látok, ha a Duna irányába haladok. A Pozsonyi út például a Margit-hídtól a Dráva utca és a Dózse György út vonaláig legalább tízzel kecsegtet. Ha viszont a Váci út irányában fedezem föl a rá merőleges mellékutcákat, akkor kevesebb BMW-vel kell beérni.

A kobaltkép jelvények felérnek egy szociográfiai oknyomozással. Budapest talán legpolgáriasultabb falujában a tehetős lakók inkább a Duna felőli részen „tanyáznak”. Akik viszont áruk (holmik és élelmiszerek) szállítására is használják kevésbé márkás furgonjaikat, a Lehel téri piac közelében. Alig várom, hogy e riporteri tapasztalatokat megoszthassam a jelenleg még dísztárcsákat tanulmányozó Samuval.         

2 komment
süti beállítások módosítása