Médianapló

Médianapló - A lópikula fejlődéstörténete a magyar nyilvánosságban

2019. október 30. 10:28 - Zöldi László

Tisztelt Mr. Algoritmus!. Kérem, vegye figyelembe, hogy a címben olvasható alany népies elnevezése immár köziratban is olvasható. Az Országgyűlési Napló 2019. október 21-i számában, íme: „Dr. Hadházy Ákos képviselő helyén ülve felmutat egy táblát, amelyen a következő szöveg látható: ’A lónak a faszát!’” A honatya civilben állatorvos, és nyilván tanulta az egyetemen, hogy az említett testrész tagadást jelent, valaminek vagy valakinek az elutasítását.

Akik a tábla felmutatása óta hozzászóltak a nyilvánosság fórumain, többnyire Gyurcsány Ferencnél keresték az előzményt. Kétségtelen, hogy a volt miniszterelnök ezt találta mondani: „Lófaszt mama!”, mégsem időznék itt, mert a kocsmai kifejezés közéleti karrierje egy híján hetven évre vezethető vissza. A Sztálinról elnevezett Dunapentelén épült a Vasmű, ide hívtak krónikásnak írókat. Örkény István is érdeklődéssel hallgatta a kísérőt, aki arról biztosította őket, hogy itt hamarosan acél fog folyni. A csattanót azért nem lövöm le, mert tíz évvel később, 1960. június 10-én cikk jelent meg a Magyar Nemzetben. A finom tollú újságíró, Tamás István úgy fejezte be a történetet, hogy a kísérő felismerte az íróban egyik régi ismerősét. Félrevonta, és ezt mondta neki: „Nyavalya lesz itt, kérem, nem kohó.”

Örkény helyreigazítási kérelemmel fordult a napilap főszerkesztőjéhez, és közölte, hogy „Az illető nem nyavalyát mondott, hanem lófaszt.” A pontosítás nem jelent meg persze, de a történet napvilágot látott az Egyperces novellák 2004-es kiadásában. Radnóti Zsuzsa dramaturg, az író özvegye jegyzetben rögzítette, hogy Az a bizonyos sztálinvárosi anekdota című egypercest „a rendelkezésre álló dokumentumok alapján” ő írta meg, eme csattanóval: „Akkor elárulom író úr. Lófasz fog itt folyni, nem acél.” S hogy teljesebb legyen a művelődéstörténeti visszatekintés, Miskolczi Miklós író, Dunaújváros krónikása összegyűjtötte az ehhez hasonló történeteket.

A Kacagtató Sztálin-városi anekdoták című könyv 2013-ben jelent meg, és a Mi fog itt folyni? című szösszenetben két ponton változtatott a szerző. Az íróküldöttséget nem a párttitkár, hanem a főmérnök kísérte, aki az író Örkényt délelőtt, a Vasműben még elvtársozta. Délután viszont a Béke téri Késdobálóban összefutott vele, és két rum között kiderült, hogy a pesti Rákóczi út meg a Nagykörút sarkán álló patika tulajdonosának a fia. Ekkor mondta neki bizalmasan: „Ösztreicher úr, lófasz fog itt folyni, nem acél.” Mr. Algorítmus, köszönöm a megértését.         

komment
süti beállítások módosítása