Donáth Anna a Momentumból került Brüsszelbe. Az Európai Parlament tagjaként számolt be arról, hogy a nyilvánosságról vitát rendeztek, amelyen ő is kifejtette az álláspontját. Mondandóját így foglalta össze a Facebook-on: „Aki ma Magyarországon újságírónak megy, az szinte mindent felad.” (2019.10.18.) Nemcsak a mai Magyarországon.

Olyan hivatásrendet alkotunk, amely mindig ki volt téve a politikának. Például a Tanácsköztársaság után több száz újságírót távolítottak el a sajtóból. 1938 és 1944 között a zsidótörvények miatt ezernél is többet nem vett föl tagjai közé az Országos Magyar Sajtókamara. 1945-ben az igazoló bizottságok több száz újságírót nem engedtek át a szűrőn. Rákosiék az ötvenes évek elején legalább ennyit rúgtak ki. 1957-ben 800 tagot zárt ki a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A rendszerváltás után megint csak több százan veszítették el az állásukat. 2010 után pedig már a tanítványaimat is korlátozta a nyilvánosság állami szűkítése.     

A lányok közül sokan menekültek „babaprojektbe”. Akik pedig nem menekülhettek a gyerekszülésbe, hanem elküldték őket, egyre-másra értesítettek arról, hogy a tartalékból élnek. De végre verseket és novellákat írhatnak, épp most jelentek meg folyóiratban. A többség azonban az ivóvíz színéről, ízéről ír jegyzetet a megyei lapba, ősszel a mustgáz veszélyéről, télen a rosszul szellőztetett szoba szénmonoxid tartalmáról. Mindarról, ami nem beleszólás az országos politikába, „a nagyfiúk dolgába”. Csakhogy az önkormányzati választás után mintha pislákolna valami fénysugár az alagútban. A Nyomtassteis! Mozgalom és a MÚOSZ közös petícióban hívja fel az újdonsült polgármesterek figyelmét, hogy ideje volna megszüntetni az újságírás korlátozását.

1997-ben elhatároztuk a MÚOSZ helyi lapok szakosztályában, hogy tanácskozást szervezünk a Nógrád megyei Pásztón. Müllner Jenővel és Kleer Lászlóval hármasban meghánytuk-vetettük a helyzetet, és rájöttünk, hogy nem ismerjük a szerkesztők címét. A belügyminisztériumi lista alapján levelet írtunk 150 polgármesternek, és megkértük őket, továbbítsák meghívónkat a helyi lap főszerkesztőjének. Több polgármester tette tiszteletét Pásztón, mint szerkesztő. Érdekelte őket a sajtó - mint hatalmi eszköz. Vajon a petíció fogalmazói ismerik-e a szerkesztők címét? Ha esetleg nem, vajon hány ellenzéki polgármester teszi majd tiszteletét a helyi nyilvánosság bővítéséről rendezendő sajtószakmai tanácskozáson?