Bár a kétharmados parlamenti többség eltörölte a kampánycsend intézményét, mégis tartom magam egy beidegződéshez. Ma, az önkormányzati választás előtti napon önként, saját elhatározásból kerülöm a direkt politikai megnyilvánulásokat. Helyettük semleges témára, mondjuk az öltözködési kultúrára szorítkozom.

Az egyik újságíró kolléga érdekes fényképet tett föl a közösségi üzenőfalára. Nem a szokványos szexvideót, amelyet eddig hétszázezren (!) néztünk meg a világhálón. Úgy vágta meg az adriai hajókirándulás talán legintimebb pillanatát, hogy nem látszik a győri polgármester pucér feneke. Annál inkább a lába, ezért figyelmünket a pirossal bekarikázott bal lábfejére összpontosíthatjuk. Sötét színű zokni látható rajta, a talpon pedig, a kisujj melletti ujj alatt egy lyuk tátong. Hm. A neves kormánypárti várospolitikus felesége úgy engedte el férjét a tengeri munka-megbeszélésre, hogy elfelejtette átnézni az úti ruhatárat, és nem vette észre, hogy az egyik zoknit meg kellett volna stoppolni? Nahát.

Miközben ezen tűnődtem, beugrott egy meghökkentő élmény. Tanítványom a kommunikációs diploma megszerzése után rendezvényszervezőnek szegődött, és meghívott egy fővárosi összejövetelre. Azzal tisztelt meg, hogy az első sorba ültetett, szemben a parlamenti pártokat képviselő politikusokkal. A közéleti személyiségek azonban olyan asztalt fogtak ki, amelynek hiányzott az előlapja. Ennek következtében furcsa látvány tárult elém. Az urak felhúzták a nadrágjuk szárát néhány centivel, hogy térdben ne nyúljon ki a pantallójuk szövete. A kivillanó zoknik pedig arról árulkodtak, hogy a politikai mezőny öltözködési kultúrája elszomorító, lesújtó, pocsék, siralmas. Egyik zokni színe sem illett a nadrághoz és a cipőhöz. Sőt, a jobb szélen ülő politikus zokniján a gumírozás kitágult, és úgy lötyögött a bokája körül, mint enyhe szélben az üdülőhajók vitorlája.

Azóta bizonyára javult a magyar országgyűlés öltözködési kultúrája, mert az adriai hajókiránduláson résztvevő várospolitikus már nem tagja a parlamentnek. Egy kétharmaddal hozott törvény szerint ugyanis a polgármesterek már nem lehetnek honatyák. Kétségkívül egyéni és egyedi példája azonban fölvet egy olyan kérdést, amely viselkedéskultúránk szó szerint sarkalatos része. Én még azt tanultam a finom ízlésű és pedagógiai hajlammal megáldott hölgyektől, akikkel összehozott a sors, hogy zokniban nem illik szeretkezni.