Ez a sokadik bejegyzés, amelyben a média mibenlétéről tűnődöm. Mentségemre szóljon, hogy tanítom a nyilvánosság mesterségét, sőt tankönyvet is írtam róla. A rendszerváltás óta figyelemre méltó fejlődést vettem észre. Az újságírók mellett leginkább érintett politikusok kezdetben minden médiumot médiának neveztek. Becsületükre válik, hogy lassanként megtanulták: a média a nyilvánosság eszközrendszere, és a keletkezés sorrendjében jelenti a papírra nyomtatott újságok, a rádiók, a televíziók és a világhálós platformok összességét.
Alapesete a latin eredetű médium, amelynek többes száma az a fránya média. A fogalom fejlődéstörténetét most mellőzöm, a lényeg ugyanis az, hogy nem érdemes médiának nevezni egy-egy újságot, rádiót, tévét vagy portált. Helyesebb is, szerencsésebb is maradni a médiumnál. Akadnak persze kivételek. Itt van például Schlagmüller Gábor, aki postásként négy évtizede rója a fővárosi utcákat. Ő mondta magáról a Népszava mai számában, hogy „sajnos alacsony” az iskolázottsága, élettapasztalatai alapján mégis szívesen lenne budapesti főpolgármester. Jelölti minőségében fejtegette, hogy „Minden média azt harsogja, elfogy a víz, nos, így ez nem igaz.” A rokonszenves postás rosszul használta a médiát, de ha szerkesztőként hozzám került volna a kézirat, mégse kértem volna az újságírót, hogy javítsa médiumra.
Rengeteg olyan újságíróval találkoztam fél évszázados szerkesztői pályafutásom alatt, aki próbálkozott a drámaírással. Egyik szöveg rosszabb volt, mint a másik, mert a szerző teremtményei ugyanúgy beszéltek, mint a szerző. Elfelejtette őket egyéníteni. Márpedig Molnár Ferencről tudjuk, hogy azért járkált a New York kávéház asztalai között, mert máskülönben nem hallgathatott volna bele a beszélgetésekbe. Ha ütős, szellemes mondatot hallott, akkor följegyezte a kaucsuk mandzsettájára, és bejelentette: „Mától kezdve én mondtam.” Gyűjtötte következő színdarabjához az egyénítésre alkalmas mondatokat. Megtanulta, hogy még az egymondatos komornyiknak is szüksége van egy bon mot-ra, mellyel fölhívja magára a közönség figyelmét, és tovább görgeti a cselekményt.
A vállalkozó szellemű postással beszélgető Zoltai Ákos ebben az értelemben Molnár Ferenc követője. Jó, hogy nem javította ki az alacsony iskolázottságú főpolgármester-jelöltre jellemző szóhasználatot.
Tíz mondat a médiumról
A civil társadalom nem élhet együtt olyan médiumokkal, amelyeken keresztül a hatalom bármikor megrendelheti a számára kívánatos történelmi fordulatot. (Stark R. László újságíró, Magyar Hírlap, 1990. június 27.)
A kereskedelmi médiumok nélkül ma nincs figyelem Magyarországon. (Geszti Péter dalszövegíró, Heti Válasz, 2008. május 29.)
A médiumok jobboldali elfoglalása akkor se tenné lehetővé az ellenzék kívánatos ellensúlyát, ha a balközép ellenzék ügyesebb, koherensebb, harciasabb lenne, mint amilyen. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Népszava, 2013. december 21.)
Van, hogy egy nap több kormányoldali médium szó szerint ugyanazt a kérdést teszi fel. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Fejér Megyei Hírlap, 2014. március 17.)
Minden médium valakinek a szócsövévé válik. (Molnár Ferenc Caramel énekes, Origo.hu, 2015. augusztus 14.)
Aki azt gondolja 2016-ban, hogy egy printmédium lététől függ a politikai napirend, az a 90-es években ragadt. (Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár, 24.hu, 2016. október 10.)
A könyv szerzője a balliberális média ünnepelt sztárja lett, akit szinte kézről kézre adnak a médiumok. (Bán Károly újságíró, Magyar Hírlap, 2017. február 11.)
Látok abban tendenciát, ahogy az önjelölt Puzsér sztárolása folyik az ún. ellenzéki médiumokban. (Lánczos Vera publicista, Facebook.com, 2018. október 18.)
Azt hallottam valamelyik médiumban. (Szili Katalin volt országgyűlési elnök, Echo TV, 2019. február 7.)
Az újságírónak médiuma van, a politikusnak világnézete. (Vágó István DK-politikus, ATV, 2019. május 3.)
