Ha egy portál ad magára, megbízza egyik munkatársát, hogy figyeljen oda a megyei sajtóra. Hátha talál benne valami érdekeset, amit a többi szerkesztőség nem vett észre. A pályakezdő újságíró pedig naponta átböngészi a vidéki napilapok online változatát. Olykor eljut szakmai tanácskozásokra is, és a bejáratnál rácsodálkozik a papír alapú megyei újságokra, mind a tizennyolcra. Elvégre ugyanazzal az Orbán-interjúval indulnak a címoldalon. Az ellenzéki sajtóban ez lett a kormányzati befolyás jelképe.

A blogból portállá fejlődött Mérce munkatársa, Bogatin Bence árnyaltabban fogalmazott tegnap: „Az országos tematikájú cikkek egységesítése messze nem ördögtől való dolog, hanem nagyon is racionális médiagazdaságtani megfontolások is állhatnak mögötte, ugyanakkor az arányok és maga a tartalom az, ami túllő a célon.” Ő még emlékszik arra, hogy amikor a megyei lapok kisebb hálózatokat alkottak, a külföldi tulajdonosok is éltek az országos tematikájú cikkek egységesítésével. Igaz, nem politikai, hanem gazdaságossági okból.

A cikkírót az árnyaltabb látásmód sem akadályozza meg abban, hogy az önkormányzati választás előtt súlyosnak ítélje a Kelet-Európai Sajtó és Média Alapítvány keretei közé szorult megyei sajtó helyzetét. Alapvető különbséget lát az öt év előtti önkormányzati választás és az idén októberben esedékes között. Úgy véli, hogy a politikai tájékozódásban változatlanul a megyei lapok játszanak főszerepet a vidéki Magyarországon, amióta azonban a KESMA felügyeli a megyei sajtót, az oldalain elburjánzó kormánypárti propaganda miatt elveszítette a példányszám tíz százalékát.

Az induló 430 ezerről 380 ezerre csökkent, vagyis mintegy másfél milliónyian olvassák. Többnyire azok, akiket az ellenzéki pártok üzenetei legföljebb elvétve érnek el. A szerző ebből vonja le azt, hogy a helyzet „legnagyobb vesztesei… a helyi ügyek, a helyi hírek”. Ezt már másként látom. A külföldi tulajdonosok gazdaságossági okból leépítették a tudósítói hálózatot, és a beszűkített megyei napilapban a megyeszékhely játszotta el Budapest országos vízfej szerepét. Majd amidőn az új (magyar) tulajdonosok pacifikálták a megyei napilapokat, az állami hirdetésekből jutott pénz a tudósítói hálózat létrehozására is.

Nem lepődnék meg, ha egy fölmérés azt derítené ki, hogy az ismét sorjázó helyi hírek „jóvoltából” a falvak népe, különösen a korosabb nemzedék inkább érzi magáénak a megyei napilapot, mint öt évvel korábban.