Érdekes cikk jelent meg a Magyar Nemzetben. Major Gábor, a Makerspace.hu ügyvezetője számolt be arról, hogy a digitális kultúra nálunk is mérföldkőhöz érkezett. A mérföldkő szó szerint értendő, mert a „tananyagfejlesztő” angolszász mintára gyömöszölné magyar keretbe a digitális ismereteket. Uniós forrásból a duális iskolarendszerben tenné versenyképessé a jövő munkavállalóit.

S bár az állami szerepvállalásról beszélt, bizonytalanságot sejtet, hogy hozzáfűzte: vállalkozása „az első megrendeléseket magán- és egyházi fenntartású iskolákból” kapta. Elképzelése szerint az állami szakközépiskolákban kéne olyan diákokat képezni, akik félprofivá válhatnának a digitális munkavégzésben. A másnapi sajtóban megjelent ugyan a cáfolat, hogy nem eszik olyan forrón a kását, mégis érdemes eltűnődni azon, hogy az immár tizedik éve működő rendszer mozgatói azt hiszik, velük kezdődött minden. Ezzel magyarázható, hogy olykor még a legkonzervatívabb szemléletű szakértő is szembe kerül a NER-rel. Bántja a hiúságát, hogy a hatalmat gyakorlók figyelmen kívül hagyják az előzményeket.

Például azt, hogy a digitális ismeretek hol szervetlen, hol szerves részét alkották a nemzeti alaptantervnek. A NAT-ban hol egy mondatot, hol egy bekezdést érdemeltek. Ennek folytán mintegy háromszázezren tanulták a Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyat. 2007-ben ötszáz diák tett belőle emelt szintű érettségit, egy évvel később kétszer annyi. Jól jött nekik az a néhány plusz pont, mert épp ezzel vették fel őket a főiskolára vagy az egyetemre. A hosszú nevű tantárgy megjárta az általános iskola felső tagozatát is. Aminek azért lett jelentősége, mert akik a felsőoktatásban foglalkoztunk a médiával, intenzív nyári tanfolyamokon segítettük oklevélhez a főiskolásokat. Így aztán a diploma megszerzése után nagyobb eséllyel helyezkedhettek el a médiatanár-gondokkal küszködő általános iskolákban.

Majd jött az új köznevelési törvény, vele együtt Parragh és Palkovics László. Már nem az volt a fontos, hogy biztosan tájékozódó médiafogyasztókat bocsásson ki a felső tagozat és a gimnázium. Inkább az, hogy közismereti (a tájékozódást elősegítő) tantárgyak nélkül készítsenek digitális szerkentyűket a szakközépiskolások. Nem azt állítom, hogy az volt az egyedül üdvözítő, amivel e század első évtizedében kecsegtettük a diákokat. Hanem azt, hogy a tudatos médiafogyasztás és a digitális munkavállaláshoz szükséges ismeretek elsajátítása feltételezik egymást.