Domokos Lajos blogot ír Bekiáltás címmel. Legutóbbi cikkei a Kádár-korszakot értelmezték. Az első olvasottsága húszezer körül jár, a második még nem került föl az Index digitális felületére, de hasonló olvasottságot jósolok neki. Miközben a kitűnő blogger tegnap elismerte a Magyar Hangban megjelenő Dévényi István publicisztikai érdemeit, vitatkozik is vele: „Még Orbán Viktor nemzeti nem együttműködési rendszerének médiaközpontosítási gyakorlatát is az 1989-ben elhunyt… /Kádár Jánosnak/ rója fel.”

Kevésbé olvastam ki szemrehányást a hetilap legutóbbi számában található eszmefuttatásból, ettől azonban még lehet igazság Domokos Lajos megjegyzésében. A Kádár-korszak egyik legérdekesebb szervezete, a Hírlapkiadó Vállalat kísértetiesen emlékeztet a ma már csak KESMA-ként emlegetett Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványra, amely magába olvasztotta a megyei napilapokat, ráadásul néhány országos terjesztésű újságot, rádiót, televíziót és portált is, szám szerint 476-ot. A KESMA hasonlít a Hírlapkiadó Vállalatra, mégis olyan különbséget látok, amelyen érdemes eltűnődni.

Azért jött létre, hogy az általa működtetett megyei napilapok nyereségéből az MSZMP eltarthassa központi napilapját. Volt olyan megye, kettő is, amelynek újságja meghaladta a százezres példányszámot, és egy közepes lélekszámú megye napilapja is elérte a 60 ezret, a Népszabadság pedig hajdan 814 ezer példányban jelent meg. Ilyen körülmények közepette látta el a Hírlapkiadó központi szerkesztősége írásokkal a megyei újságokat. Az állampárt üzeneteit ízletes ostyába csomagolta: tárcákba, versekbe, riportokba, interjúkba. A fővárosból érkezett írások a hétvégi mellékletben jelentek meg - a megyei újságírók tárcái, versei, riportjai, interjúi mellett.

A rendszerváltás után a hétvégi melléklet fokozatosan sorvadt el, a központi üzenetekkel együtt. A külföldi laptulajdonosok nem akartak beleszólni a magyar belpolitikába, és az újságíró-munkatársak szépirodalmi próbálkozásait is rühellték. Az Orbán-féle „nonprofit szervezet” egyelőre több fantáziát lát a központi üzenetekben, mint a megyei újságírók szépirodalmi tevékenységében. Minden létező hasonlóság inkább csak látszólagos tehát a Hírlapkiadó és a KESMA között. A félreértés arra vezethető vissza, hogy az állampárti szisztéma a nyilvánosságban való hatékonyság hasonló módszereit alkalmazza. A hatalomgyakorlók aligha vannak tisztában azzal, hogy épp most találják föl a spanyolviaszt.