Túl vagyunk a Gyulai Memorial-on. A tegnap délután öttől este nyolcig közvetített verseny elég jól sikerült az M4-en. Az Európában túrázó sztáratléták, köztük olimpiai- és világbajnokok két Gyémánt Liga-rendezvény között kiruccantak a kimondhatatlan nevű városba, Székesfehérvárra. A szokásos kánikula helyett huszonöt fokot fogtak ki, ami csak azért nem eszményi körülmény, mert a szél erősebb volt a kelleténél. Ezzel magyarázható, hogy távol- és hármasugrásban, illetve a rövid futótávokon az eredmények egy része nem hitelesíthető. Ez azonban nem csökkentette a látvány értékét.

De vajon miért kellett hirdetési blokkal többször is megtörni a közvetítést? Ezzel az erővel az évi kilencvenmilliárd forintnyi közpénzzel kistafírozott közszolgálati televízió akár szponzorálhatta is volna az ország legrangosabb atlétikai versenyét. Érteni vélem persze, hogy valamiből fizetni kellett a neves külföldi fellépőknek. De a magyar állam annyi mindenre költ fölöslegesen, hogy a majdan Budapesten megrendezendő atlétikai világbajnokság reményében akár föl is vállalhatta volna a néhai rövidtávfutó, tévériporter és sportdiplomata, Gyulai István emlékének szentelt versenyt.

A közvetítés megítélésében kettéválasztanám a riporteri teljesítményeket. A külföldi atlétákkal villáminterjúkat készítő újságíró jól beszélt angolul, de rosszul magyarul. Elismerem, hogy nem könnyű két-három perc alatt értelmes gondolatokat kihúzni olyan sportolókból, akik esetleg nem is az anyanyelvükön szólalnak meg. Mindazonáltal a magyar beszélgetőpartnerük esetlennek, ügyetlennek bizonyult. Kollégája, aki a versenyszámokat közvetítette, szakmailag felkészültebbnek hatott, teljesítménye mégis a szürke zónában rekedt. Talán tőle függetlenül. Amelyik tévé ennyire elhanyagolja a sportok királynőjét, az nem teremt lehetőséget arra, hogy atlétikára szakosodott riportere rutinra tegyen szert a munka nyilvános részében.

Vannak rutinosabb, oldottabb hangvételű sportriporterek is Magyarországon. Például Gyulai István egyik fia, a sprinter Miklós, valamint két hajdani társa a válogatottból, egy gátfutó meg egy távolugró. Olyan tévéknél dolgoznak, amelyek rendszeresebben sugároznak atlétikát. Ők azonban nem szabad vegyértékek, aligha lehet őket alkalmilag foglalkoztatni a köztévénél. Nekik még az is megbocsátható, hogy élményszerű közvetítéseiket hirdetési blokkok szakítják meg. A kereskedelmi tévéknek ugyanis a piacról kell megélniük.