Néhány hete élénk visszhangot keltett a miniszterelnök egyik kijelentése. Egy német újságnak adott interjút, és ezt találta mondani: „Engem a média minden felületén élesen kritizálnak. Jó volna, ha egyszer hátszelem lenne a magyar sajtóban, mert most folyton ellenszélben haladok.” (Bild, 2019. május 24.) E mondat kulcsszava az ellenszél, amely kedvelt kifejezése Orbán Viktornak. Többször is használta, igaz, nem önmagára, hanem a kormányára és Magyarországra vonatkoztatva.

Idén azonban az ellenszélből fakadó lelkiállapotát meg is magyarázta: „Ha reggel megnézem a sajtót, akkor azt látom, hogy többen vannak ellenem, mint velem.” Majd hozzáfűzte: „Nem esik jól, ha rosszat írnak rólam, de tűröm.” (Hír TV, 2019. január 10.) Most nem azt furcsállom, hogy ama politikus, aki a legutóbbi kilenc évben átszabta a nyilvánosságot, miért akadt ki az elmarasztaló szavakon. Megnéztem inkább, vajon a rendszerváltás utáni miniszterelnökök közül a kilencvenes évekbeliek milyen szelet éreztek maguk körül kavarogni.

Antall József valamivel több mint három évéből 50 róla szóló mondatot gyűjtöttem össze. A dicsérő megjegyzések száma 11 volt. Horn Gyula a maga négy évében 12 elismerő mondatot könyvelhetett el a 98 jellemzés közül. A legjobb arányt Orbán Viktor mondhatja a magáénak. 1998 és 2002 között, a 60 megjegyzésből 18 méltányolta a tevékenységét. Mivel magyarázható, hogy az idén fél év alatt 91 szalonképes mondat hangzott el, jelent meg róla, és közülük 12 volt az elismerő? Alighanem a hatalomgyakorlás jellegében van különbség a régi és a mostani Orbán megítélése között.

Amikor először lett miniszterelnök, az erős ellenzék és a kisgazda púp a hátán arra szorította, hogy a rendszer keretein belül maradjon. Csakhogy 2010 óta harmadszor szerzett kétharmadot, és olyan alkotmányt írathatott, amilyet csak akart; úgy gyakorolja a hatalmat a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ahogy neki tetszik. Nem is igazán értem, miért véli ellenszélnek az őt bíráló kisebbség fürkésző tekintetét. Szerencsére Gyurgyák János történész-publicista közelről ismeri Orbán Viktort. Azt írta róla a Plusz-mínusz 30 című esszékötet egyik dolgozatában, hogy ha a miniszterelnök egy személyben gyakorolja a hatalmat, akkor a csip-csup ügyekben is neki tulajdonítják a döntéseket.

Okkal vagy ok nélkül? Abból a szempontból mindegy, hogy a nyilvánosság maradékában azokért az ügyekért is őt vonják felelősségre, amelyek egy normálisan működő országban nem rá tartoznának.