Ha valaki a nyolcvankilencedik születésnapja előtt néhány héttel távozik az élők sorából, a róla szóló nekrológ címében fölösleges szépelgő szavakkal helyettesíteni a halált. Elvégre szép kort élt meg, amely egyébként tele volt üldözéssel. Tegnap, a halálát követő órákban tűpontosan fogalmazott Kornis Mihály a Facebookon: „Egész életében üldözték, …néha okot is adott rá.”

A zsidóságával nem adott okot, az üldöztetést „csak” elszenvedte a múlt század negyvenes éveiben. Műveltségével azonban annyira kiemelkedett a környezetéből, hogy ezt sokan tudálékosságnak tartották, és leplezetlen ellenszenvvel fogadták. Volt rangos szerzőm az Élet és Irodalom publicisztikai rovatában, és voltam szerzője az egyik napilap véleményrovatában, öregfiúként pedig elég gyakran futottunk össze a Szabó Ervin Könyvtárban. Két benyomás rögzült bennem. Az egyik az, hogy rögtönözve is nyomdakészen fogalmazott, a másik meg az, hogy ontotta magából a művelt ember kikristályosodott gondolatait.

Ezt tegnap a Médianapló olvasói is megtapasztalhatták, amidőn közre adtam tíz legjobbnak vélt mondatát. Volt miből válogatni, a legutóbbi három évtized sajtójából harmincegy eszmefuttatását vettem bele a Lefülelt mondatok című szállóige-gyűjteménybe. Ezzel második a szintén 1930-ban született Bodor Pál mögött (most már egyikük sem gyarapíthatja az ütős mondatok számát). E termékenység dühítő lehetett azok számára, akik egész életükben nem képesek egyetlen szellemes mondatot kipréselni magukból. Ha a heti összeállításban közöltem tőle valamit, sokszor tűnődtem, vajon minek is kéne nevezni.

Műfordítónak? Dramaturgnak? Irodalomtörténésznek? Rocktörténésznek? A zsidókérdés szakértőjének? Művelődéstörténésznek? Esetleg írónak? Bár többnyire nem szépirodalmi műfajokban dolgozott, írószemmel látta a világot, ami abban is megnyilvánult, hogy majd’ mindig drámaibbá sarkította, fiktív elemekkel dúsította a valóságot. Gyakran váltotta ki a tényekhez körmondatokban ragaszkodó szobatudósok utálatát. Pedig csak igazi műfaja az esszé volt, amelyet magyarul kísérletnek nevezhetünk. Átmenetnek a művészet és a tudomány között.

Miközben ötletesen kísérletezett az összefüggésekkel, fullánkos modorú emberként volt véleménye a koráról, a kortársairól. Ezt el is mondta, meg is írta rólunk - rajtunk köszörülte a nyelvét. Bosszantó, szórakoztató és tartalmas életművet hagyott örökségül. Halála után is lesznek olvasói.