A 24.hu figyelemre méltó cikke csekély visszhangot keltett. Az Orbán-rendszer gyakorlatát fürkésző szerkesztőségek szemelgettek Irházi János aradi újságíró beszámolójából. Arról, hogy a magyar miniszterelnök felcsúti osztálytársa bevásárolt a határ másik oldalán. 2,7 milliárd forintért vett 1290 hektárnyi földet Pél, Zerind, Székudvar és Kisjenő határában. A Facebook népe azonban a brit uralkodóház székelyföldi birtokához hasonlította a magyar „uralkodót” képviselő üzletember tranzakcióját.

Csakhogy a keleti Kárpátoknál domborodó Székelyföld messzebb van az említett településektől, mint Budapest Nyíregyházától. Ráadásul a királyi Magyarország és a fejedelmi Erdély között helyezkedtek el, a Partiumnak nevezett Részekben. Ez bizony a Nagyalföld keleti csücske, a Viharsarok zsíros földjéhez hasonló adottságokkal. Aki ide hozta Mészáros Lőrincet, főhercegek, királyok és diktátorok kedvenc vadászterületét ajánlotta neki. Kisjenő például vegyes lakosságú városka a Fehér-Kőrösnél.

Az itteni magyarok katolikusok, az őseik zsellérként dolgoztak a Habsburg-főhercegek uradalmában. Az egyik főherceg, László itt lelte vadászbalesetben a halálát, és a két világháború közt itt lődöztek a román királyok is. Horthynak csak azért nem kerítettek vadat a helybéli hajtók, mert 1940-ben Romániánál maradt Kisjenő. Amikor apám megkapta a behívót, a zöldhatáron szökött át, hogy a román helyett a magyar hadseregbe vonulhasson be. De a háború után itt vadászott Ceausescu is, bár a fia, Nicu gyakrabban tette tiszteletét.

A Kőrös másik oldalán fekszik a közigazgatásilag Kisjenőhöz tartozó Erdőhegy. Református magyarok lakták, akik még a katolikus túlpartiakkal se nagyon keveredtek. Nemcsak vallási okból, hanem azért sem, mert kisbirtokosként a magyar zsellérek lányai helyett előnyben részesítették a sváb falvak módosabb lányait. A múlt század harmincas éveiben a református pap focicsapatot szervezett, és apám centerhalfként küzdött a cikkben említett falvak csatáraival. Az érzelmi sokk akkor ért, amikor az Irodalmi Jelen című aradi folyóirat kisbuszával voltunk Simonyifalván. Visszafelé jövet arra kértem Böszörményi Zoltán főszerkesztőt, álljunk meg az erdőhegyi temetőnél. Nem találtam a déd- és nagyszüleim sírját, csupán az össze-visszadobált fakereszteket. A temetőt felszámolták.

A második sokk tegnap, olvasás közben ért. Úgy rémlik, Orbán Viktor nemcsak az én budapesti életembe akar beleszólni. Immár az erdőhegyi rokonokéba is.