Médianapló

Médianapló - Tíz mondat a Demokratikus Koalícióról

2019. május 31. 07:24 - Zöldi László

 

Az új párt sokaké lesz. Azt remélem, hogy 2014-re milliónál is több szavazóé. (Gyurcsány Ferenc, Vasárnapi Hírek, 2011. október 22.)

A tagságunk 5500 felett van, ami több, mint az LMP és a Jobbik taglétszáma összesen. (Molnár Csaba, Eztígyhogyvolt.hu, 2012. július 3.)

Egy-két választókörzet kivételével országos lefedettsége van a pártnak. (Debreczeni József, Vagy.hu, 2012. augusztus 30.)

A DK-nak országosan már több mint kilencezer tagja van, s mind a 106 egyéni választókörzetben van DK-szervezet. Amiben pedig a legerősebbek vagyunk az ellenzéki pártok közül, az az, hogy majdnem kilencszáz településen dolgozunk az országban. (Molnár Csaba, Dunaújvárosi Hírlap, 2013. november 7.)

A legszervezettebb baloldali párt vagyunk a tízezresnél kisebb településeken. (Gyurcsány Ferenc, Népszabadság, 2014. május 22.)

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy a Demokratikus Koalíció egy másik MSZP, jelzem, hogy a tagság kevesebb mint húsz százaléka érkezett a szocialista pártból. (Gréczy Zsolt, Facebook.com, 2014. június 9.)

A DK-nak van tízezer tagja és ötszázezer támogatója. (Vadai Ágnes, ATV, 2017. április 25.)

Amit gondolok erről a világról, az hétszázezer embernek fontos. (Gyurcsány Ferenc, FüHü.hu, 2018. március 16.)

Sokan vagyunk, de még nem elegen. (Dobrev Klára, Nyugat.hu, 2019. április 29.)

Az online kommunikációban vertük a teljes ellenzéket. (Gyurcsány Ferenc, 24.hu, 2019. május 29.)

komment
süti beállítások módosítása