Tegnap este néztem a hazai közélet legújabb fölfedezettjét az ATV stúdiójában. A magas, stílusosan öltözött asszony gördülékenyen beszélt, egyetlen apróság mégis árulkodott a rutintalanságáról.

A műsorvezető elé ugyebár futószalagon érkeznek az interjúalanyok. De hogy ezt ne vegyük észre, a két vendég között mindig van egy tizenöt-húsz másodpercnyi holtidő. Ilyenkor a tévékben otthonos közéleti személyiség nem áll fel rögtön, inkább kortyol még egyet a pohárból. Mire visszajön a kép, már másik vendég ül az előmelegített székben. E művelethez azonban szükség van arra, hogy a régi beszélgetőpartner ne távozzon túl gyorsan, hanem kellő ritmusérzékkel hódoljon a nyilvános vízivás szenvedélyének. A DK névadója, Dobrev Klára tegnap nem várta meg a villanásnyi szünetet. A dolga végeztével azonnal fölállt, és lelépett a pódiumról.

Kíváncsiságból a világhálón megkerestem néhány jelenetet a kampányából. Feltűnt, hogy milyen ügyesen forgolódott az érdeklődők között. Egyik leghatásosabb eszköze a csók, becenevén a csócsi, puszedli, puszi, puszkó és pusszancs lett. Egy cuppanás jobbról, egy balról az idősebb hölgyek arcára, olykor pedig a korosabb férfiakéra is. Igen ám, de DK azt még nem sajátította el, amit Amerikában és Nyugat-Európában tanítanak. Ha a politikus a szó szoros értelmében érintkezik valamelyik választópolgárral, akkor egy pillanatra a szemébe néz, hogy majdani szavazója megérezze: most kizárólag rá figyel a híres ember.

A magas asszony puszilkozás közben hajlamos elnézni a kiválasztott feje mellett, hogy megtalálja az újabb, kapcsolatteremtésre alkalmas választópolgárt. E módszer szembenézős változatát rutinosabban alkalmazták ama nőnemű magyar politikusok, akikkel hosszú pályafutásom alatt interjút csináltam. A kézfogástól gyakran jutottak el a beszélgetést megkoronázó pusziig. Hímnemű politikusokkal is készítettem persze interjúkat, ők azonban - ki tudja, miért - egyszer sem voltak csókos kedvükben. Ellenzékből a szemembe néztek a kézfogás pillanatában, hatalomból viszont próbáltak elnézni a 186 centim mellett. Ha pedig ismét ellenzékbe kerültek, visszatértek a barátságosabb, figyelmesebb, kedvesebb, nyájasabb, személyesebb, szívélyesebb változathoz.

Vajon a nemek közti felfogásbeli különbséggel is magyarázható, hogy a nemrégiben lezajlott uniós választáson ama pártok gyarapították a táborukat, amelyek leginkább politikusnőket küldtek a szavazók közé?