A Magyar Narancs legutóbbi számában érdekes összeállítás jelent meg. A hetilap munkatársai a szervezés alatt álló Nemzeti Sajtókamara nyomába eredtek. Csendes-Erdei Emese a kormányzati hátteret világította meg, Legát Tibor pedig a jogelődről, az idestova nyolcvan éve, 1939. június 23-án alapított Országos Magyar Sajtókamaráról írt kitűnő cikket. Az utóbbiból két mozzanatot emelnék ki.

Az egyik az, hogy a háborúra készülő magyar állam szerint a kamarába szervezett újságírás célja „a nemzeti szellem és keresztény erkölcs követelményeinek érvényre juttatása”. Ennek jegyében vettek föl 1572 újságírót, az elutasítottak száma 1862-re rúgott. A szelekció alapja az volt, hogy a zsidónak minősíthető tagok száma nem léphette túl a hat százalékot. Figyelemre méltó, hogy az 1920-ban elfogadott törvény, a numerus clausus ugyanilyen arányban állapította meg a felsőoktatási intézményekbe fölvehető zsidók számát.

Tűnődésre késztet, hogy a 476 médiaterméket magába foglaló Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (rövidítve KESMA) kuratóriumi elnöke, Dr. Varga István ügyvéd nemrégiben azt fejtegette, hogy „Keresztény, nemzeti, konzervatív újságírást szeretnénk, ehhez kell az alapítvány.” (24.hu, 2019. január 22.) Nem sokkal később óvatlanul lebecsülte a kormánypárti sajtó színvonalát, huszonnégy órán belül meg is szabadultak tőle. Ettől azonban a kínos történelmi párhuzam nem szűnt meg.

A másik mozzanat pedig az, amit Legát Tibor megemlített ugyan, de nem bontott ki. Miközben a hajdani újságíró társadalom jelentős részét száműzték a korabeli sajtóból, a kamaratagok pozitív diszkriminációban részesültek. A cikkíró utalt arra, hogy az állam garantálta az újságírói minimálbért. Ám ennél többet is tett. Amidőn Magyarország belépett a második világháborúba, és áttért a hadigazdaságra, az Országos Magyar Sajtókamara tagjai az úgynevezett Hangya-szövetkezetben újságíró igazolványt fölmutatva jutottak hozzá közszükségleti cikkekhez (a liszthez, a cukorhoz és a zsírhoz). A közönséges halandóknak viszont, például a nyilvánosságból kizárt újságíróknak sorba kellett állniuk. De csak akkor foglalhatták el helyüket a nyitás előtt, hajnalban az utcán, ha nem töltötték az idejüket munkaszolgálatban, keretlegények társaságában.

Egyébként a másik cikk szerzője megszólaltatta Polyák Gábor médiajogászt, aki elmondta, hogy fölösleges létrehozni a Nemzeti Sajtókamarát. Szerinte már létezik, KESMA a rövidítése.