Médianapló

Médianapló - Orbánt miért brigantizta le Gyurcsány?

2019. május 10. 09:24 - Zöldi László

Orbán Viktor 1989-ben egyszer, 2004-ben szintén egyszer, 2006-ban ötször, 2009-ben pedig háromszor emlegette politikai ellenlábasát. Azóta egyszer sem. Gyurcsány Ferenc hatalomra jutása előtt háromszor, miniszterelnöksége idején tizenötször, a lemondása óta pedig százharmincegyszer emlegette Orbánt. Most még egyet tett hozzá. Kampányszövegében a jelenlegi miniszterelnökről kifejtette, hogy vele ellentétben ő nemcsak a saját vagyonáról számolt be a nyilvánosságnak, hanem a családtagok gyarapodásáról is.

A két milliárdos közül anyagi szempontból Gyurcsány hat őszintébbnek, okfejtéséből azonban megvastagított betűkkel emelkedik ki egy jelzős szerkezet. „Becstelen brigantinak” nevezi a politikai ellenlábasát. A briganti az olasz brigo (verekszik) szóból származik. Eredetileg rosszalkodó gyereket jelentett, ettől az értelmezéstől azonban a két magyar politikus esetében eltekintenék. Jelent még útonállót is, aki Gyurcsány értelmezése szerint nem a népi hősök közé tartozik, hiszen ami pénzt elvesz az utazóktól, azt megtartja magának. Ehhez jön a becstelen jelző, melyről beugrik Tarantino épp tíz éve bemutatott filmje.

A Becstelen brigantik sok pénzből leforgatott képzelgés egy Hitler elleni merényletről. Az ugyan nem felel meg a valóságnak, hogy amerikai kommandósok baseball ütővel a kezükben szolgáltattak igazságot a Harmadik Birodalomban, de van történelmi magva. 1943-ban az amerikai hadsereg titkosszolgálata kiválasztott néhány száz katonát, akik a nácik megszállta Európából érkeztek. Végigcsinálták a kommandós kiképzést, majd hármasával dobták le őket a saját országukban. A rádiós a központtal tartotta a kapcsolatot, neki nem kellett tudnia a helyi nyelvet. A másodiknak anyanyelve volt az adott ország nyelve, ő gyűjtötte az információkat, például azt, hogy mi történt a rokonaival, akiket bevagoníroztak a nácik. A harmadik nem volt zsidó, hanem a német hadsereg kiábrándult tagja, aki otthonosan mozgott a szűkebb pátriájában.

Rengeteg kárt okoztak a német hadseregnek, és aki megérte a háború végét, héttagú különítmény tagjaként szedte össze a háborús bűnösöket. Személyszállításra átalakított Douglas-bombázókon ők vitték haza az elfogottakat, hogy otthoni bíróság előtt feleljenek a gaztetteikért. Volt egy magyarországi különítmény is, amelyről holnap írnék. Addig is azon tűnődöm, vajon az amerikai zsidó különítményekről szóló film címe hogyan keveredett az Orbán Viktor vagyonát firtató kampányszövegbe.       

80 komment
süti beállítások módosítása