Médianapló

Médianapló - Lehet-e független az újságíró?

2019. május 01. 08:56 - Zöldi László

A Népszava tegnapi számában érdekes interjú jelent meg. Nagy B. György készítette Tóth Bertalannal, az MSZP elnöke az uniós kampányról számolt be háromhasábnyi terjedelemben. Talán nem is volna hiányérzetem, csakhogy a szerkesztők a negyedik hasábba tördelték a huszonnégy órával korábban történteket.

Tegnapelőtt a szocialista politikus közölte a nyilvánosság képviselőivel, hogy a patkányos mondatáról nagy hírre vergődött Bangóné Borbély Ildikó marad az MSZP parlamenti frakciójában, sőt a vezetőhelyettesi pozícióját is megtartja. A tudósítás korrekt volt, az idősíkok azonban óhatatlanul összecsúsztak. Közben ugyanis az MSZP magatartása megváltozott. Bár Bangóné maradt a frakcióban, de a pártvezetés visszavonta a „patkánykormány” elleni videóját, amelyet hétfőn még harciasan jelentett be a párt kampányfőnöke. Erre már nem kérdezett rá az újságíró.

Mentségére szóljon, hogy az interjút esetleg még vasárnap vette föl. De ha hétfőn készítette is, amikor az MSZP vezetői kijelentették, hogy fölvállalják a patkányozó kampányt, az ellentmondás nyilvánvaló. Vajon mennyire tekinthető függetlennek a Népszava, ha ilyen tapintatosan kezeli Bangóné kínos ügyet? Ráadásul úgy, hogy az egyik legalaposabban elemző politikai újságíró elkészítette élete legsemmitmondóbb interjúját. S hogy tovább bonyolítsam a helyzetet, olyan körülmények között, amidőn a Népszava-bevételek felét kormányzati hirdetések adják. Vajon lehet egyszerre tapintatosnak lenni az ellenzéki párthoz, és elfogadni a kormánypártok pénzét?

Pedig már kezdett kialakulni az a benyomásom, hogy a szerkesztőség eljutott a szellemi függetlenség megnyugtató állapotába. Kétévnyi szívós munkával és a tizenhét volt Népszabadság-munkatárs hathatós közreműködésével képes begyűjteni a mérvadó tényeket, hangulatokat, véleményeket a társadalom majd’ minden rétegéből. Ekkor látott napvilágot ez a fránya interjú egy máskülönben korántsem szégyellősen kérdező újságíró jóvoltából. Idestova három évtizede őrzök egy mondatot. 1990. április 28-án fejtegette Balogh Ödön a veszprémi Napló hasábjain: „A független sajtót úgy képzelem el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal.”

Ez mentesítené a mai Népszavát a felelősségtől, amelyet az interjút készítő újságíró nyakába varrna. Nekem mégis jobban tetszik a mondat kifordítása: a független újságírót úgy képzelem el, hogy a lapja rokonszenvezhet bizonyos pártokkal, ő azonban mindig a saját álláspontját fogalmazza meg.

12 komment
süti beállítások módosítása