Hajdani filmkritikusként érdeklődéssel olvastam Szász János levelét. A nemzetközileg is elismert rendező közölte a hazai nyilvánossággal, hogy lemondott a Hunyadi-film forgatásáról. S bár lépését a producerrel való ellentétre vezette vissza, a feszültség mögött fölsejlik az úgynevezett kultúrharc.

A hónapok óta zajló vita kezdeményezői a kormányzás kilencedik évében immár a kultúrában is követelik a hatalom átvételét. Például történelmi filmek készítésében látják a magyar nemzettel való azonosulás biztosítékát. Egyikük a kormányhoz közel álló napilap hasábjain azért marasztalta el a Hunyadi-film forgatókönyvét, mert a nándorfehérvári várvédők között az alkotók „héber tüzéreket és lovári pattantyúsokat” kívántak megjeleníteni. Az illető nevét azért nem írom le, mert inkább a jelenségről érdemes tűnődni.

Épp nincs kezem ügyében az Egri csillagok, ezért talán kisegít egy figyelmes olvasó, vajon Gárdonyi Géza beleírta-e a cigány pattantyúst. A közismert filmváltozat alkotói, Nemeskürty István és Várkonyi Zoltán Agárdy Gábornak adták Sárközi ziccer szerepét, nyomatékos jelenlétét pedig még egy látványos tábortűzi jelenettel is kiegészítették, amelyben tarka szoknyás cigánylányok ropták a táncot. Héber tüzéreket viszont 1968-ban még ők sem vállaltak. Mindazonáltal felbukkantak németes akcentussal beszélő, pityókás pattantyúsok a borospincében, jelezvén, hogy a középkorban a „bombászás” mesteremberekhez kötődött, akik csapatostul szerződtek. Így aztán tartozhattak akár egyazon etnikumhoz vagy/és felekezethez is.

Egy folyóirat megbízásából Goebbels naplóját olvasgatom. A náci kultúrpápa 1925-től húsz éven át, öngyilkosságáig számolt be a napi munkájáról. Rengeteget írt a korabeli kultúrharcról, amelyet ő irányított. Kényes stiliszta lévén azonban megunta, hogy ugyanabban a bejegyzésben többször is említette a zsidókat, ezért rokon értelmű szóval imigyen fejezte be aznapi mondandóját: „Ha egyszer hatalomra kerülünk, kamatostul megfizetünk ezeknek a hébereknek.” (1932. január 7.) Egy évvel később pedig, már a Hitler-kormány tájékoztatási és propaganda minisztereként ezt jegyezte föl: „A film csak akkor lehet egészséges, ha újra ráébred németségére.” (1933. március 26.)

A második világháború egyik tanulságát úgy szokták összefoglalni, hogy a zsidók és a cigányok nagyüzemi (Auschwitzba vezető) megsemmisítése szavakkal kezdődött. Azt már én fűzöm hozzá, hogy olykor olyan kódszavakkal, mint a héber meg a lovári.