Friss Róbertről nemrégiben azt írtam, hogy mértékadó publicista. Tapasztalt újságíró, kiforrott világlátással és stílussal. Vele még vitatkozni is megtiszteltetés. A Népszava mai számában például az ügyeletes szenzációról fejtette ki az álláspontját, és okfejtése nem is annyira vitára, mint inkább továbbgondolásra késztet.

A PestiSrácok.hu ama munkatársáról tűnődik, „aki kezdetektől elmerült a Czeglédy-ügy tálalásában, talán mert megunta az újságírást, vagy inkább mert semmit sem ért a média hivatásából”. Az összetett mondat folytatását úgy foglalom össze, hogy a neves publicistát zavarja az illető hölgy magatartása. Nem elég, hogy kiadta  informátorát a nyomozó hatóságnak, még egy legfőbb ügyészhez írt levélben is nógatja, sürgeti, unszolja a totojázó Polt Pétert, hogy a szombathelyi ügyvéd-politikus elleni eljárásban bontassa ki beosztottjaival a baloldalhoz vezető szálakat. .

Kétségkívül nem szép, hogy a kormánypárti portál munkatársa efféle cselekedetekre ragadtatta magát. Megértem az ügyeletes szenzációról tűnődő publicista felháborodását, mégis az a benyomásom, hogy az ifjú hölgy nem unta meg az újságírást, és érti a média hivatását. Csakhogy gyökeresen másféle újságírást művel, és merőben másként képzeli a média hivatását. Robi is meg én is dolgoztunk a rendszerváltás előtti nyilvánosságban. A múlt század nyolcvanas éveiben találkoztunk olyan újságírókkal-szerkesztőkkel, akik frontharcosnak vélték magukat, és ha szükség volt rá, akár az informátoraikat is kiadták, sőt a legfőbb ügyésszel is leveleztek.

Az 1986-os sajtótörvény után azonban háttérbe szorultak, és olyan nemzedék került helyzetbe, melynek tagjai szakmai felkészültségük, idegen nyelvtudásuk és nyugati tapasztalataik alapján elfogadták az újságírás polgári demokráciában kikristályosodott erkölcsi kódexét. Legalábbis ebben a tekintetben túlléptek a nem baloldali és nem liberális kollégákon, akik közül sokan a frontharcos mentalitásban érzik jól magukat. (Vagy ha telik az életkorukból, megint elemükben vannak az ismét állampárti sajtóban.)

A fényképe alapján harmincas újságírónőt bizonyára megdorgálná a MÚOSZ etikai bizottsága - ha tagja volna a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Csakhogy ő olyan légkörben él és dolgozik, amelyben követelmény, hogy frontharcosként viselkedjen. S ha a pártérdek úgy kívánja, adja ki informátorát a nyomozó hatóságnak, és noszogassa a legfőbb ügyészt a gyűlölt politikai ellenfél levadászására.