A vidéki sajtó magánosításáról írott bejegyzésem vitája most fejeződött be. A hozzászólók közül néhányan a privatizáció egyik mozzanatát firtatták. Tőlük függetlenül Fricz Tamás politológus így foglalta össze a folyamatot: „A posztkommunista MSZP az Axel Springernek adott el az 1990-es választások két fordulója között hét megyei lapot, s jutott ezzel nagy bevételhez, egyben átmentette a régi újságírókat az új rendszerbe.” (Magyar Nemzet, 2019.03.23.) A szerző társadalomtudományi felkészültségét nincs okom kétségbe vonni, sajtótörténeti kutatásokkal azonban nem foglalkozott. Véleménye a sajtóprivatizáció egyik jobboldali értelmezése.

Annyi igaz, hogy az első választási fordulóban kiderült, az MSZP nem számíthat győzelemre. Igyekezett hát megszabadulni ama újságoktól, amelyeket még nem értékesített. Azért keresett külföldi befektetőket, mert attól tartott, hogy a hazai érdeklődők mögött a győzelemre esélyes MDF rejlik. Ha a megyei lapokat szétosztja a külföldiek között, csak nem tűnik föl mindegyik fölött Antall József és Csurka István szelleme. Miért mégis, hogy a Springernek ajánlotta föl a legnagyobb falatot? Azért, mert a még facér napilapok múltjában volt egy bibi.

Mi van, ha a történelmi pártok bejelentkeznek értük? 1944/45-ben ugyanis a szocdemek, a kisgazdák, a parasztpártiak és a kereszténydemokraták alapították őket. E szerkesztőségek hiába egyesültek 1948/9-ben a kommunistákéival, a jogutódok (a Magyar Dolgozók Pártja, az MSZMP és az MSZP) csak a kezelési jogukat szerezték meg. Ezért a Springer nem a bizonytalan tulajdonviszonyú újságokat vette meg, hanem a szúette íróasztalokat, a lestrapált írógépeket, a kopott fogasokat és a poros függönyöket.

Az újságírók maradtak a szobában, és átszerződtek az új kiadóhivatalhoz. Így lett például a pécsi Dunántúli Naplóból Új Dunántúli Napló, a szolnoki Néplapból Új Néplap, a tatabányai Dolgozók Lapjából pedig 24 Óra. Az országgyűlés sajtóbizottsága később vitatta az ügyes trükköt, de jogszerűségét nem kezdhette ki. A német nyelvterületen konzervatív szellemiségű Springer így mentette át a régi újságírókat az új magyar sajtóba. E folyamatot egy másik politológus, Boros Bánk Levente világította meg: aki távol akarta tartani magát a rendszerváltás után szerinte kialakult véleménydiktatúrától, „az jószerével csak a megyei sajtóban találta meg a helyét”. (Origo.hu, 2019.03.14.)

Ő sem foglalkozott sajtótörténeti kutatásokkal, ettől azonban még ellentmondás van a két kormánypárti elemző álláspontja között. Ki oldja fel?