Médianapló

Médianapló - Bolgár fölényes önkritikája

2019. március 10. 10:49 - Zöldi László

Tegnap este belealudtam egy rádióműsorba. Éjfél után egy és kettő között Bolgár György hangjára ébredtem. Három másik újságíróval beszélte meg a hét történéseit. Azzal emelkedett ki közülük, hogy ő magyarázta el legvilágosabban az összefüggéseket. Volt egy pillanat, amikor meglepő mondat is elhagyta a száját. Épp az egyik újságírónő bírálta a parlamenti ellenzék tehetetlenkedését, amikor a veterán rádiós így fordult hozzá: „De Mariann, te is tudod, hogy a média 80-90 százaléka a Fidesz kezében van.” Ezzel nyilvánosan szakított egy kigyakorolt beidegződésével.

Ha eddig szóba került a Fidesz túlsúlya, akkor ezt mondta: „A média 90 százaléka a Fideszé.” (2017.02.22.) Ezt is, egy kormánypárti politikusnak: „Ott van az önök kezében a média 90 százaléka.” (2017.02.24.) Meg ezt is: „A média 90 százaléka a Fideszé.” (2017.06.09.) Akadt még egy figyelemre méltó megnyilvánulása, amikor ragaszkodott ugyan a bűvös kilencvenhez, de mintha már engedni is kezdett volna belőle. Ezt mondta: „Legalább 90 százalék” a Fidesz médiafölénye. (2019.01.10.) Mindegyik a Klubrádióban hangzott el, és most jött hozzájuk ama bizonyos 80-90 százalék.

Tapasztalatból tudom, hogy hetven fölött nem könnyű változtatni a beidegződéseken. Elismeréssel adózom Bolgár György tiszteletre méltó önkritikájának, rokonszenves megnyilvánulásából azonban ellentmondás bontakozik ki. Először több mint két éve hozakodott elő azzal a fránya 90 százalékkal, amikor Orbán Viktor hajdani barátja, Simicska Lajos javában működtette a Fidesz befolyási övezetéből kiszakított médiabirodalmát. S bár a miniszterelnöknek néhány megyei napilapot már sikerült felvásároltatni a bizalmi embereivel, a kormányzati túlsúly eleve nem lehetett 90 százaléknyi. Orbánék lassanként, lépésről lépésre, laphálózatról laphálózatra, rádióról televízióra vették magukhoz a média egyre jelentősebb részét. A tavalyi választás után pedig Simicskát is „meggyőzték” arról, hogy meg kéne válnia az újságjától, rádiójától, televíziójától. Végül is 476 szerkesztőség kötött ki egy állami alapítványban.

Vajon a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány hány százalékát teszi ki a hazai médiának? Nem tudható, de az biztos, hogy a Bolgár György által két évig egyhangúan számszerűsített kormányzati fölény aligha csökkent 80-90 százaléknyira. Márpedig ha így van, akkor a veterán rádiós nem felmérésből idézett, hanem az ismételgetett 90 százalékkal csupán nyomatékosítani akarta az érzéseit.            

2 komment
süti beállítások módosítása