Mostanában sokat beszélünk a női politikusokról. Tetszik, vagy nem tetszik, de közülük az ellenzékiek vezető szerepet játszottak a legutóbbi néhány hét megmozdulásaiban. A Népszava pedig - valószínűleg véletlenül - egymás után közli a megnyilvánulásaikat. A jelenségben figyelemre méltó, hogy nem interjúban, újságírói közvetítéssel szólalnak meg, hanem vélemény-műfajban fogalmazzák meg a gondolataikat.

Lendvai Ildikónak rovata van a patinás napilap szombati számában. A felületet néha ugyan át kell engednie az MSZP valamelyik elnökének, ilyenkor azonban a hét egyéb napján közlik a publicisztikáját. Amióta visszavonult a parlamenti politizálásból, rutinos cikkíróvá képezte át magát, bár olykor az a benyomásom, hogy rock and roll zenére táncol tangót. Kevésbé képletesen szólva sok neki a háromhasábnyi terjedelem. Mintha jobban érezné magát a glossza műfajában, amelyet a Facebook-on szinte naponta gyakorol. Gyakran eme apró és jól megírt megfigyeléseket gondolja tovább, bontja ki részletesen a napilap hasábjain.

Tegnap Kunhalmi Ágnes jelent meg a nagyobb lélegzetű publicisztikának fenntartott helyen. A közelgő Európa-parlamenti választásról fejtette ki az álláspontját, és erre a következtetésre jutott: „Az egész ellenzéki tábor számára létkérdés, hogy a várt nagyarányú Fidesz-győzelmet megakadályozza”. Hát, csakugyan érdemes lelkesedni a felvázolt célért. Mindazonáltal becsületére válik a cikkírónak, hogy nem bódítja az olvasókat, és szerinte sem az ellenzéknek áll a zászló. Mégis zavar valami. Néhány hónapja a HVG-ben olvastam tőle a közoktatásról egy elemzést, amely cikként rossznak hatott. Vagy megtanult azóta írni, vagy az MSZP-választmány elnökeként megengedheti magának, hogy felkérjen egy hivatásos tollforgatót e mostani, helytállásra ösztönző publicisztika megírására.

Bősz Anett mai okfejtése a Népszavában emberibb, személyesebb, olvashatóbb. A liberális politikus(nő) Orbán Viktor évértékelőjéből kiválasztotta az úgynevezett családvédelmi programot, és igyekszik föltárni az ellentmondásait. Közgazdászként van érzéke a szociálpolitikai folyamatok értékeléséhez, ráadásul mintaszerűen működtet egy blogot, amely az egyéni hangvétel kimunkálására tanította meg. Hiányzik belőle Kunhalmi Ágnes szüfrazsetti lelkülete. Nem akar a barikád tetejére ugrani, és nekirontani a másik oldalnak. Csöndesebb, tűnődőbb, szemlélődőbb. Ha megunja a parlamenti létet, akár még az írásaiból is megélhet.