Elismerem a miniszterelnöki médiaszemlélet hatékonyságát. Tizenkilencre nyerő lapot húzott, amikor bizalmi embereivel fölvásároltatta a megyei sajtót. Lebutított üzenetei több mint négyszázezer példányban jutottak el a vidéki Magyarországra, például a falvakba, ahol a megye egyetlen napilapját forgatják a leggyakrabban. Ezzel Orbán Viktor kétharmadra tett szert a tavaly áprilisi választáson. Médiaszemléletének azonban vannak fogyatékosságai. Digitális bevándorlóként idegenkedik a világhálótól.

Érdekes, hogy ezt a kifejezést nem használja, helyette az internettől tart távolságot. Feltételezésem szerint azért, mert a latin inter (közötti, közbeni, kölcsönös) a kapcsolatteremtés kulcsszava, ő pedig a befelé fordulás, az elzárkózás gyakorlatát műveli. Bizalmatlansága, gyanakvása, kételkedése azzal magyarázható, hogy szerinte az internet „kontrollálhatatlan” (Magyar Nemzet, 2011. január 22.) Vannak országok, ahol a politikai vezetés korlátozta a világhálót. Orbán azonban nem vállalja a diktatúra jellegzetes megnyilvánulását, ezért viszolygása kiolvasható abból is, amikor ezt fejtegette: „A szociális média, vagy hogy hívják ezt az internetvilágot.” (Magyar Rádió, 2018. január 19.)

A maga szempontjából igaza is van. Aki minden idegszálával a központosításra törekszik, azt kétségkívül akadályozza az a fránya internet. A világháló ugyanis a centralizáció ellenszere. A múlt század hatvanas éveiben a Szovjetunió rakétákat telepített Kubába. Az Egyesült Államok tőszomszédságából akár ki is lőhette volna a washingtoni Pentagon épületét, ahonnan irányították a világ különböző pontjaira szétszórt támaszpontokat. De ha esetleg az amerikai hadügyminisztériumot megsemmisítik is a szovjet rakéták, akkor sincs veszve a háború, mert az internet révén a vezérkar képes lett volna kapcsolatot teremteni a széttagolt csapattestekkel.

A válságot sikerült elhárítani, és a világhálós találmányt az amerikai kormány megosztotta az üzleti élettel. Elsőként a Ford-autógyár kapott rá, mert világszerte működtetett összeszerelő részlegeket. A többit már tapasztaljuk a saját életünkben is. Ezek után talán nem túlzás azt állítani, hogy a politikai életben az internet a széttagolás, a decentralizáció, végső soron a sokoldalú tájékozódás, és ami ezzel egyet jelent: a demokrácia eredményes eszköze, a diktatúra hatékony ellenszere. Nem is tetszik a központosításra törekvő politikusoknak, akik a legszívesebben megszabadulnának tőle.