Nem árt rögzíteni, hogy 2019. február 2-án Budapesten négyórás konferenciát rendeztek. A címe Hogyan építsük újjá a vidéki nyilvánosságot? volt. Mintegy százhúszan vettek részt rajta az ország különböző részeiből. A három előadás egyikét Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester tartotta. A tavaly február 25-én lezajlott időközi választás óta nagy hírre tett szert, most pedig a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökeként szólalt meg.

Úgy harangozták be, hogy „a helyi nyilvánosság megújulási lehetőségeiről” fejti ki az álláspontját. Ehhez képest szabványszöveget adott elő, amelyet valószínűleg sokszor mondott el lakossági fórumokon, mert gyorsan és rutinosan beszélt. S hogy a politikai generálszósz ízletesebb legyen, a gondolatmenetébe néha beleszőtte a nyilvánosság kifejezést is. Kár, hogy elfelejtett alkalmazkodni a helyzethez meg a témához, és elvárta, hogy a túlnyomórészt újságírókból álló közönség alkalmazkodjon hozzá. A diszkrét üvegpohár-kocogtatásra sem állt le. Tíz perccel túlbeszélte a kiszabott időkeretet, majd összecsomagolta a holmiját, és elhúzta a csíkot.

Föl sem ötlött benne, hogy beüljön valamelyik szekcióba, és meghallgassa, vajon azok a fránya szakemberek mit mondanak a helyi nyilvánosság megújulási lehetőségeiről. Le sem tagadhatná, hogy országos döntéshozónak készül. Vérbeli politikusnak ígérkezik. Pedig a vitatkozók érdekes helyzetképet vázoltak az újságpapírral dolgozó szerkesztőségekről, az online és a közösségi sajtóról, valamint a finanszírozási gondokról. Néhány mondatot föl is jegyeztem, mert még akkor is figyelemre méltóak, ha keverednek bennük az országos és a helyi mozzanatok.

Például ezt: „Aki közszereplő, ne gyártsa a híreket, hanem szerepeljen bennük.” Vagy ezt: „A társadalom ingerküszöbét két téma lépte át, az O1G és a Gundel menükártyája.” Ezt is: „Az online sajtót alacsony olvasottság és csekély újságírói teljesítmény jellemzi.” Meg ezt is: „Támogatás csak az olvasóktól várható.”  Ennek közmondásos változata pedig ez: „Sűrű fillér, ritka forint.” S amit egyszer külön végig kéne gondolni: „A politikában nincs kopirájt.”

A konferencia kezdeményezője, L. László János ama kérdéssel zárta a nyilvánosság állapotáról hiteles képet adó tanácskozást, hogy miért éppen Budapesten beszéltük meg a vidéki nyilvánosság helyzetét. Ennél fontosabbnak tartom, hogy végre volt ilyen tanácskozás. Beérem az ígérettel, hogy folytatása következik - talán már nem is a fővárosban.