A jobb érzésű hozzászólók azt javasolták, hogy legyintsek rá, mert csak provokál. Engem mégis érdekelt az úgynevezett fikakultúra, melynek Maxwal bircaman az egyik zászlóvivője. Állítólag Marinov Ivánnak hívják, csakhogy a szakmánkban van egy azonos nevű újságíró, komoly cikkek szerzője egy tekintélyes hetilapban, mellesleg pedig működteti az Urban Legends című ismeretterjesztő, tudománytalan furcsaságokat leleplező blogot is. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az említett kommentelő nemcsak a nevét csente el, hanem egy hasonló küllemű, de silányabb tartalmú blogot is a mintájára hozott létre.

Már a kettős tapadás is gyanakvásra ad okot, a jelenséget pszichiáternek kéne elemezni. Néhány napja jött még hozzájuk egy kijelentés: ama bizonyos megtévesztő úr kommentelte az egyik bejegyzésemet, és a sorait ezzel a némileg átalakított megnevezéssel adta közre január 25-én: „Maxwal bircaman közíró”. A közlendője érdektelen volt, a ’közíró’ kifejezés azonban figyelemre méltó. A múlt század harmincas éveiben két magyar publicista kezdte egymástól függetlenül használni, Bálint György Budapesten, Balogh Edgár pedig Kolozsvárott.

Az előbbi munkaszolgálatosként pusztult el a Don-kanyarban. Az utóbbi túlélte a második világháborút, és „csak” a negyvenes évek végén börtönözték be, majd szabadulása után a publicisztika professzora lett a kolozsvári egyetemen. Ebbéli minőségében dolgozta ki a közíróság ismérveit. Bálint György és a maga pályafutásából okulva azokat a publicistákat nevezte közírónak, akik írószemmel látják a világot, de nem szépirodalmi műfajokban alkotnak. Akárhogy is nézem, Maxwal bircaman nem ez a típus. Ezt meg is jegyeztem január 25-én, azt firtatván, vajon tisztában van-e a sajtótörténeti előzményekkel. Öntudatosan válaszolta: „Igen, tudom, közíró vagyok.” 

Erről ugrott be egy korábbi megnyilvánulása. Tavaly, augusztus 29-én összeveszett egy másik kommentelővel, aki „Te mocskos orosz ügynök”-nek titulálta. Kétségtelen, hogy a minősítés nem a legkulturáltabb, bár a fikakultúrában az enyhébb megfogalmazások közé tartozik. A válaszoló nem finomkodott, hanem így felelt: „Kurca anyádat. Megkereslek és családostul kiirtalak.” (Betűhív közlés.) Az ezt követő vitában a hozzászólók megnyugtattak, hogy a kivégzési szándékot nem kell szó szerint érteni. Oké, de abban talán mégis egyetérthetünk, hogy a verbális fenyegetés méltatlan ahhoz, aki írószemmel szeretné látni a világot, mellőzi azonban a szépirodalmi műfajokat.