Digitális ismeretségi körömben hat publicista írogat bejegyzéseket az üzenőfalára. Vajon Bruck András, Domokos Lajos, Föld S. Péter, Gábor György, Lévai Júlia és Sándor Erzsi jobb híján választotta-e a Facebook-ot, vagy mielőtt kéziratot küld valamelyik szerkesztőségnek, a közösségi oldalon szembesíti gondolatait az ismerősök álláspontjával? Egyénenként bizonyára más és más a helyzet.

Lévai Júliánál azt látom, hogy az ÉS hasábjain rendszeresen él a kikristályosodott megnyilvánulás lehetőségeivel. Most pedig, a Facebook-on Orbán Viktor tegnap reggeli rádióinterjúból kiindulva nem azt értelmezte, amiről a miniszterelnök beszélt, hanem amiről hallgatott. Az ellenzékről, a szakszervezetekről, a tüntetésekről, az útlezárásokról és a győri Audi-gyárban kirobbant sztrájkról. A „médiája” követi ebben, ő meg „arra törekszik, hogy Magyarországon „hermetikusan lezárt rendszer” jöjjön létre.

Ugyanabban a városban élünk, ugyanazokat az orgánumokat kísérjük figyelemmel; akár a szívemből írna Júlia, ha a munkám miatt nem olvasnám a megyei lapokat is. Ma már mind a tizennyolc egy hatalom közeli, nonprofit alapítványhoz tartozik. Követik a fő vonalat, és közlik a budapesti központból küldött cikkeket. December közepétől abban is alkalmazkodtak a kormányzati kommunikációhoz, hogy igyekeztek elhallgatni az ellenzéki megmozdulásokat, amelyek akkoriban a fővárosra összpontosultak.

Elkezdett azonban néhány száz, majd egy-kétezer ember vonulgatni a vidéki városokban is. A túlóratörvény ellen tiltakozók megmutatták magukat a helyi nyilvánosságnak, amelynek kormányzati hirdetésekkel kitömött része már nem engedhette meg magának az elhallgatást. Elvégre tizenöt-ötven autó zárta le az országút egyik sávját, és volt olyan hétvége, amikor hatvan településre terjedt ki a még vérszegénynek mondható, de azért látható, hallható, érzékelhető tüntetés, útlezárás. A helyi szerkesztőségek már beszámolnak a helyi megmozdulásokról - ellenségesen, kajánul, olykor tárgyilagosan is.

Azzal egészíteném ki tehát Lévai Júlia Facebook-bejegyzését, hogy kétarcúnak tűnik fel a kormányzati kommunikáció. Vagy mert minden látszat ellenére még szervezetlen, vagy már alkalmazkodik a helyi körülményekhez. Az országos médiumokból „kifelejti” az ellenzéket, a szakszervezeteket, a tüntetéseket és az útlezárásokat. A helyi médiumok nem tehetik meg ugyanezt, azt azonban nem verik nagydobra, hogy a kormánnyal szemben állók tiltakozása kezd országos méreteket ölteni.