A Magyar Narancs legfrissebb számában van egy nagyon érdekes interjú. Esther Perel New York-i pszichológussal készült, aki a különböző anyanyelvű házaspárok kommunikációs gondjairól számolt be. Okfejtését ajánlom a digitális ismerősöknek, akik a Facebook-on olvassák e soraimat. Mindazonáltal egy látszólag mellékes gondolat érintett meg a kizárólag angolul beszélő férjjel megáldott és hét nyelven dolgozó belga hölgy szavaiból.

Ezt mondta: „A Facebook gondosan megtervezett és cenzúrázott kiállítás az ismerőseinknek.” Ha jól értem, akkor igyekszünk minden kedvezőt, kellemeset kitenni a kirakatba, máskülönben digitális ismerőseink észreveszik a számunkra kedvezőtlen mozzanatokat is. De vajon nem arra való a kiállítás, hogy az érdeklődők becsöngessenek hozzánk, és megnézzék a többi „képünket” is? Elképzelhető, hogy Facebook-, Twitter-, Instagram- meg egyéb közösségi buborékban élünk, és jól esik, ha dicsérnek bennünket? Hm.

Nem gyűjtöm a Médianapló iránt érdeklődőket. Pontosan ezerkétszázan vannak, és most is várnak vagy húszan a bebocsátásra. Mielőtt kinyitnám nekik az ajtót, igyekszem ellenőrizni őket azoknál, akiket közös ismerősként neveznek meg. Ha kedvező véleményt kapok róluk, akkor is van még egy óvatossági rendszabály. Aki nem tesz föl magáról portréfotót az üzenőfalára, azt tapintatosan elhárítom. Újra olvasva ezt a bekezdést, egyre inkább az a benyomásom, hogy Esther Perel kapiskálja a jelenséget. Végül is elég gondosan megterveztem azt a bizonyos kiállítást. De mi a helyzet azzal a fránya cenzúrázással? 

Néhány napja utoljára üzentem az ezerkétszázegyediknek. Gimnazista éveim színhelyén, Kecskeméten a tüntetők elé állt decemberben egy diáklány, és kikelt a kormányzat ellen. Tetszett a szenvedélye, de nem tetszett az indulata, mely trágárságok kíséretében jött ki a száján. Egyik digitális ismerősöm, aki kétszeresen is kolléga, mert újságíró és tanárember, annyira fölfortyant, hogy azt javasolta: Nagy Blankát zárják ki az ország összes középiskolájából. Csaknem három évtizedet töltöttem lázadásra hajlamos főiskolások és egyetemisták között. Megtanultam, hogy beszélgetni kell velük, máskülönben nem értjük meg olykor artikulálatlan kitöréseik indítékát. Ezt meg is írtam a kétszeres kollégának, aki erre fölkapta a fejvizet.

Durvaságával, otrombaságával megelő(lege)zte a félegyházi diáklány elleni hadjáratot a kormánypárti sajtóban. Ezt a bejegyzést azonban már nem olvashatja az üzenőfalamon.