Médianapló

Médianapló - Mihez kezdjünk a Fideszből kiábrándult értelmiségiekkel?

2019. január 13. 09:13 - Zöldi László

Néhány évig tanítottam a szombathelyi főiskolán. Épp az idő tájt, amikor Markó Péter volt a megyei közgyűlés elnöke. Tudtam róla, hogy sárvári népművelő, aki az MDF szellemiségét kereste a Fideszben. Egy ideig meg is találta, aztán kiábrándult, most pedig eljutott odáig, hogy egy kormányellenes tüntetésen fölállt a szombathelyi pódiumra, és beszédet mondott. Érzésvilágáról interjút is adott egy helybéli portálnak.

Azt fejtegette, hogy a Fidesz-választmány 1996-ban június 16-ára időzítette az újjáalakuló ülését, és a pártparlament tagjai elzarándokoltak a temetőbe, hogy megkoszorúzhassák Nagy Imre sírját. Markó Péter 2006-ig politizált a Fideszben, attól kezdve vélte úgy, hogy ha Orbánék „rászabadulnak az országra”, abból semmi jó nem sülhet ki. A következtetést idézem: „Talán az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy elkerüljünk egy polgárháborút.” (Nyugat.hu, 2019. január 10.) Remélem, hogy ebben nem lesz igaza, kiábrándulása nyomán azonban felötlött egy személyes tapasztalat.

Lefülelt mondatok címmel minden héten készítek összeállítást egy fővárosi portál számára. Öt év alatt kikristályosodott a szerkezete, általában húsz ütős mondatot szoktam kiemelni. S mert körülbelül száz orgánumból válogatok, fele-fele arányban próbálom megjeleníteni a két nagy világnézeti áramlatot. Az utóbbi hónapokban azt vettem észre, hogy megszűnőben az egyensúly. A konzervatív értékrendű véleménynyilvánítók között feltűntek ugyanis azok az értelmiségiek, akiknek útja elkanyarodott a Fideszétől. Vagy nem viselik el a rájuk kényszerített egyen gondolkodást, vagy az állampárt nem viseli el, hogy egyénileg gondolkodnak ama kérdésekről, amelyeket a központi direktíva szerint kéne értelmezniük.

Markó Péter nincs egyedül. Talán azért nincs, mert a vidéki kiskirályok még szigorúbban kérik számon a főhatalmat gyakorlók iránti lojalitást. Ezzel magyarázható, hogy a Budapesten túli tüntetéseken egyre-másra szólalnak föl a helyben közismert és konzervatív gondolkodású értelmiségiek. Arról számolnak be, hogy túl sok az, amit hajdani pártjuk, a Fidesz kér tőlük, és túl kevés, amit valójában ad az embereknek. Az a benyomásom, hogy készen állnak az ellenzéki nagykoalícióra, már „csak” föl kéne fedezni őket az országos nyilvánosság számára is. Hátha akadnak köztük olyanok, akik alkalmasak volnának arra, hogy a helyhatósági választáson a fékevesztett államot képviselő polgármesterek helyére léphessenek.          

123 komment
süti beállítások módosítása