Puzsér úr ama közszereplők közé tartozik, akik a nyilvánosság fórumain gyakran veszítik el az önuralmukat. Márpedig aki nem képes uralkodni önmagán, aligha alkalmas arra, hogy másokon uralkodjék. Ezzel a magam részéről el is intéztem a budapesti főpolgármesterséget. Lehetséges persze, hogy néhány műsor nyomán ezt az álláspontot felül kell majd bírálni.

A legutóbbi négy hétben olyan tévé- és rádióműsorokat néztem, hallgattam meg, amelyekben főpolgármester-jelölteket faggattak az újságírók. Például a december 20-iban a „kakukkfióka” (nem jelölt, hanem az MSZP budapesti szervezetét vezető) Molnár Zsolt különböző összefüggésekben tízszer említette Puzsér Róbert nevét. Annak idején nem adtam hitelt Botka Lászlónak, az MSZP hajdani miniszterelnök-jelöltjének, aki M. Zs-ben a Fidesz beépített emberét gyanította. De ha Puzsér indítása a kormánypártok ügyes húzása, hogy a közismert publicista megossza Tarlós István jelenlegi főpolgármester ellenfeleit, akkor talán mégis érdemes volna komolyabban venni a szegedi polgármester feltételezését.

Az öt műsor főpolgármester-jelöltekre szánt időtartama mintegy 45 percnyi volt. Az LMP színeiben induló Puzsér Róbertet 44-szor említették a résztvevők, a két kormánypártot képviselő Tarlós Istvánt 21-szer, a szocialista Horváth Csabát 17-szer, a párbeszédes Karácsony Gergelyt 11-szer, a liberális Sermer Ádámot pedig 4-szer. Puzsért tehát percenként, Tarlóst kétpercenként, a többiek futottak még. A helyzetek iróniája, hogy akiket a jelen lévők a leggyakrabban emlegettek, azok jelen sem voltak. Logikailag két eset lehetséges.

Az egyik az, hogy a meghívottak a világ legügyetlenebb kommunikátorai, elvégre épp azokról beszéltek, akikről hallgatniuk kellett volna. Bár ennyire talán mégsem kéne lebecsülni őket. A másik esetben viszont kirajzolódik egy ellentmondás. Miközben szervezni kezdték az úgynevezett előválasztást, amelytől azt várják, hogy a fővárosi szavazópolgárok kiválaszthassák Tarlós István egyetlen kihívóját, az ellenzéki jelöltek rájöttek, hogy sok macerával jár az egész purparlé. Abban állapodtak meg, hogy szép csöndben kivezetik az előválasztást a köztudatból, Puzsér Róbertet pedig ügyesen föltolják az egyetlen kihívó pozíciójába.

Kár értük, mert a sikeresnek ígérkező kommunikációval olyan önfegyelemről, önmegtartóztatásról, önmérsékletről, önuralomról tettek tanúbizonyságot, amelyre igen nagy szüksége volna Budapest majdani urának.