Médianapló

Médianapló - Tegnap hányan tüntettek Szegeden?

2019. január 04. 10:21 - Zöldi László

Szüleim a Dugonics téren laktak. Ha kinéztem az ablakon, a szegedi író, Dugonics András szobra tárult elém. Mögötte a szökőkút, a kilátást az egyetemi könyvtár épülettömbje zárta le. Ide tegnap délután aligha fért el kétezer ember, ahogy több forrás is hírül adta. Mégse vonom kétségbe a becslés hitelességét.

A kormánypárti Szegedma.hu portál arról írt tegnap este 20.18-kor, hogy „több mint ezren” voltak. Ha a tüntetők innen átvonultak az ötpercnyi sétára lévő Rákóczi térre, a megyei kormányhivatal épületéhez, akkor az út közben hozzájuk csatlakozókkal együtt akár kétszer többen is lehettek. Egyébként a rendszerváltás előtt itt székelt a megyei tanács, a téren pedig egy Lenin-szobor álldogált. Néha megtörtént, hogy tréfás kedvű fiatalok éjszakánként zsíros kenyeret helyeztek a lefelé csüngő kezébe. Ők nem voltak sem ezren, sem kétezren.

Korrekt volt a korántsem ellenzéki napilap, a szegedi Délmagyarország tudósítása. Az online változat 19.25-kor került föl a világhálóra, és az 1910 óta működő újság összefoglalta a szónokok mondandóját. Kár, hogy nem idézte őket szó szerint, mint a Botka-féle polgármesteri hivatal kiadásában megjelenő portál, a Szeged.hu. A tüntetők számára sem tért ki, csupán annyit írt, hogy „csaknem megtelt a Dugonics tér”. A hangvétele meglepően tárgyilagosnak hatott. Vajon mivel magyarázható ez? Azzal talán, hogy a központosított kormányzati kommunikáció irányítói taktikát változtattak?

A kormányellenes tüntetések elhallgatása helyett elviselik, hogy a vonzáskörükben lévő szerkesztőségek kezdenek áttérni a tudósításra? Ennek jelentőségét nem becsülném túl, mert a megváltoztatott taktika jegyében a tudósításokat övező cikkekből az ellenzéki pártok által megtévesztett emberek felvonulásai bontakoznak ki. Vagy azzal magyarázható a figyelemre méltó fejlemény, hogy hivatalosan még nem fejeződött be a megyei napilapok egyesítése a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványba? A Délmagyar.hu impresszumában ma reggel is azt olvastam, hogy a Lapcom adja ki, Andy Vajna magántulajdona. Állítólag az baj vele, hogy fontosabb neki az üzleti bevétel, mint a kormányzati szándék.

Szegednek 161 ezer lakosa van. Ha tegnap ezernél többen és kétezernél kevesebben tüntettek a kormányzás ellen, akkor a helybéliek körülbelül egy százaléka nyilvánította ki az érzelmeit. Vajon mi, pestiek belegondoltunk-e, hogy a fővárosnak 1,7 millió lakosa van, és a szegedi tüntetés megfelel 17-20 ezer budapesti ember tiltakozásának?      

113 komment
süti beállítások módosítása