Együtt érettségiztünk, majd kétszáz kilométernyire kerültünk egymástól. Nyugdíjas ügyvéd egy kisvárosban, nemrégiben operálták, otthon gyógyulgat. Tegnap délután félórányit beszélgettünk. Annyira belemelegedett, hogy már nem is hallotta, mit kérdezek, csak fújta a magáét.
A telefonálás hátránya, hogy két ember nem látja egymást, nem olvasnak egymás szeméből, testbeszédéből, kapcsolatteremtésük (kommunikációjuk) a süketek párbeszédébe torkollik. E furcsa közjáték miatt nem hallgathattam élőben a Klubrádió Bolgár-műsorát, benne a mintegy félórányi telefoninterjút L. Simon Lászlóval, a Fidesz kultúrpolitikusával. Mindazonáltal éjfél után, az ismétléskor mégis sikerült figyelemmel kísérni az épületes beszélgetést. Egymás szavába vágtak, folyamatosan félreértették egymást, talán mert a téma túl fontos volt ahhoz, hogy kultúremberként váltsanak szót a kultúráról.
A cégek társasági adókedvezményét, a TAO-t megszüntette a kormányzat az előadó-művészetekben. A színházi élet képviselői attól tartanak, hogy belepusztulnak a döntésbe. Hiába vigasztalta őket L. Simon azzal, hogy a TAO nem vész el, és január 20-tól épp úgy 37 milliárd forintnyi lesz, mint az eddigi konstrukcióban, nem jut azonban belőle ama fránya csalóknak, akik ál-előadások révén csíptek le néhány milliárdot. Tetszetős érvelésével szemben két ellenérv hozható fel. Az egyik az, hogy a hazai fociba csordogáló TAO-milliárdokat is csalók fölözik le, méghozzá nagyobb csirkefogók, a kormány mégse szüntette meg a magyar labdarúgás adóból leírható támogatását. Vajon miért nem?
A másik ellenérv az, hogy az új szisztémában már nem maguk a cégek döntik el, melyik színháznak adják a nyereségük törvényileg meghatározott részét, hanem a kormány által kinevezett döntnökök. Márpedig a legutóbbi nyolc és fél évben az Orbán-kormányokat nem úgy ismertük meg, mint amelyek távol tartják bizalmi embereiket a zsűritagságtól. A most tetemre hívott L. Simon László kétszer is volt államtitkár. Miniszterei közül mindkettővel (Balog Zoltánnal és Lázár Jánossal) meggyűlt a baja, mert a saját véleményét is kifejtette a kulturális folyamatokról. Tisztában van azzal, hogy az úgynevezett kultúrharc kellős közepén lesz esély legalábbis az alternatív színházak kivéreztetésére.
Ezzel magyarázom, hogy igyekezett elütni a rá záporozó kérdések élét. Egyszerűbben szólva agyonbeszélte Bolgár Györgyöt, az egyik legrutinosabb műsorvezetőt. Ami figyelemre méltó teljesítmény, színházban is megállná a helyét.