Médianapló

Médianapló - A Zoom fejfájára

2018. december 22. 10:19 - Zöldi László

A Népszava búcsúztató cikkében olvasható, hogy „újabb kormánykritikus médium esett el”. A megállapításban van igazság, mégis inkább az a csoda, hogy idáig bírta. A befektetési tárgyalások elakadtak, a munkatársak panaszkodtak, hogy nem jutnak a pénzükhöz, és terjedt a szakmai pletyka, hogy a Zoom.hu fölött tornyosulnak a fellegek.

Nem először. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő egyszer már megalapította a digitális szerkesztőséget. Ígért néhány százmillió forintot, aztán a befektetési tárgyalások elakadtak, a munkatársak panaszkodtak, és 2009-ben meg is szűnt a Zoom - pedig akkor még nem könyvelhettük el kormánykritikus médiumnak. De ha barátságos és ellenzéki környezetben egyaránt hajlamos kudarcot vallani, talán nem is a politikai közegben kéne keresni a megszűnés okát. Aki összehasonlítja a kiadó hajdani és mostani közleményét, annak feltűnik, hogy alig változott a szöveg. Tarjányi úr másodszor is elfelejtette hozni a befektetőket, és megint jégre vitte a hozzá csatlakozó újságírókat.

Azzal biztatta őket, hogy szerzőtársával - aki a Zoom kiadója is - külföldön megjelent könyveik bevételéből tartja majd el a szerkesztőséget. Ez olyannyira sikerült, hogy huszonhárom jobb sorsra érdemes újságíró és egy „orrnyomozó” (Zazi kutya) került az utcára. Szerintem azzal magyarázható a kudarc, hogy megbillent az egyensúly a hírek és a vélemények között. Minél kevesebb pénz állt a házhoz, annál több hírújságírótól szabadult meg a kiadóhivatal. Márpedig a Magyar Távirati Iroda egyenirányított információira nem lehet piaci alapon működő szerkesztőséget építeni.

A saját hírszolgáltatás hiánya óhatatlanul megmutatkozik a jegyzetek, glosszák színvonalában is. Az ütős mondat ugyanis jelzi, hogy a publicista mennyire képes közérthető, szellemes módon megfogalmazni az álláspontját. Egy tévéportálon hetente közlöm a sajtóból lefülelt mondatokat, és az idei lista azt sejteti, hogy a szintén megbillent egyensúlyú, de még vegetáló FüHü.hu 71 mondattal vétette észre magát, a Zoom 21-gyel. Miközben elismerem, hogy a legjobban tördelt digitális újságnak hatott, és két szakírója, Fekete Gy. Attila rendőrségi tudósító meg Lengyel Tibor politikai elemző a hazai újságírás élvonalába tartozik. Nekik aligha lesznek elhelyezkedési gondjaik.

A fiatalabb és kevésbé ismert munkatársak pedig levonták talán a tanulságot, hogy ha Tarjányi Péter harmadszor is megalapítaná a Zoom-ot, akkor alaposabban kéne mérlegelni az ajánlatát.          

54 komment
süti beállítások módosítása