Médianapló

Médianapló - Hány példányban fogynak el a napilapok?

2018. december 10. 09:59 - Zöldi László

Lukácsi Katalin volt kereszténydemokrata politikus, a kormánypártokból kiábrándult civil aktivista azzal lepett meg az ATV szombat esti műsorában, hogy a napilapok között a Népszava példányszáma a „legmagasabb”. Kijelentését arra alapozta, hogy a Magyar Hang legutóbbi számában ezt olvasta. A Civil a pályán-t pénteken vették föl, aznap látott napvilágot az említett hetilap is, amelyben Ficsor Benedek hasonlította össze a hazai sajtópiacot a környező országokéval. Ő azonban a Népszavát nem helyezte a napilapok élére.

Szerinte „A közéleti-politikai napilapok piaca a bezárások miatt szűkült be jelentősen. A Népszabadság és a Magyar Nemzet megszüntetése után megmaradt napilapok közül egyedül az állami hirdetésekkel alaposan ellátott Népszava olvasottsága számottevő (20 ezer körül).” A napilapokat tehát még csak véletlenül sem tévesztette össze a politikai jellegű napilapokkal. Lukácsi Katalin viszont olyasmiről beszélt, amit nem ismer. Egyetértek persze azokkal, akik a Népszavát a maga 21125 eladott példányával piacvezetőnek tartják a közéleti-politikai napilapok mezőnyében. De jelző nélkül a napilapok között csupán a sokadik.

Két éve ugyanezt a jelenséget éltük át a Népszabadságról szólván. Ezt olvastam róla: „A legnagyobb példányszámban elkelő napilap.” (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2016.06.30.) Meg ezt: „A legnagyobb példányszámú napilap.” (Gréczy Zsolt újságíró, DK-politikus, ATV, 2016.10.10.) Ezt is: „A legnagyobb példányszámú napilap.” (Eörsi Mátyás DK-politikus, ATV, 2016.10.20.) Meg ezt is: „A legnagyobb példányszámú magyar napilap.” (Bayer Judit médiajogász, ATV, 2016.10.25.) Sőt ezt is: „A legnagyobb példányszámú napilap.” (Hajdu Nóra Együtt-politikus, ATV, 2017.03.16.) A legutóbbi kijelentés kínosan is érintett, mert Nóra a szegedi egyetemen hozzám írta a szakdolgozatát, és húsz évvel később több szakszerűséget vártam volna tőle.

A Népszabadságból a megszüntetése előtt átlagosan 36958 példányt vásároltak, ezzel piacvezető volt a politikai-közéleti napilapok mezőnyében. A jelző nélkül napilapok között azonban más sorrend alakult ki: a győri Kisalföld (57221), a szombathelyi Vas Népe (40182), a zalaegerszegi Zalai Hírlap (38988) és a nyíregyházi Kelet-Magyarország (37895) előzte meg. Azóta sok minden történt velük, például betagozódtak egy kormányzati médiaholdingba. Mindazonáltal közülük még most is kilenc előzi meg a politikai-közéleti napilapok között kétségkívül piacvezető Népszavát.  

9 komment
süti beállítások módosítása