Németh Péter a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője. Akkor vonultatták vissza, amikor a legrégebb óta működő magyar napilap redakciójába megérkeztek a volt népszabadságosok, és a kiadó közülük választotta az új főszerkesztőt. A régi edzésben tartja magát, hogy szombatonként cikket írhasson a hajdani újságjába. A legutóbbi számban a sajtóviszonyokról elmélkedett, mondandóját a saját szavaival érzékeltetem: „A magyar sajtót, amelynek kilencven százalékát immár a kormány uralja, a félelem lengi körbe.”

A félelem megfelel a valóságnak, légkörében csakugyan fulladoznak az újságírók. A mondat többi részével már gondjaim vannak. Például a leng igéről azt írja a rokon értelmű szavak szótára, hogy csapkolódik, himbálódzik, ide-oda mozog. Ha szeszélyesen, alkalmilag, rögtönözve fog körbe bennünket, akkor ellentétbe kerül a szervezettséget sejtető „uralja” igével. Csakhogy a kormányzat tudatosan állítja elő a félelem állapotát. Lépésről lépésre korlátozta a nyilvánosság eszközrendszerét, amidőn bizalmi embereivel fölvásároltatta a sajtó jelentékeny részét, hogy eljusson azokhoz, akiknek nincs elég pénzük és igényük arra, hogy több forrásból, például a digitális sajtóból is tájékozódjanak. Talán megspórolhattam volna ezt a bekezdést, ha Németh Péter azt írja, hogy a félelem lengi körül a magyar sajtót.

Ami pedig a mértéket illeti, nem először említi a bűvös kilencven százalékot. Idestova két éve ezt fejtegette Orbán Viktorról: „A magyar sajtó kilencven százaléka az ő felügyelete alatt van.” (Hír TV, 2016. december 19.) Már akkor is szóvá tettem e rovatban, hogy ilyen fölmérés nincs. Azóta sem lett, és valószínűleg nem is lesz, mert ahhoz, hogy legyen, mintegy nyolcezer hazai sajtóterméket kellene megvizsgálni. De még ha kiválasztanánk is azokat a lapokat, amelyek politikával foglalkoznak, akkor is néhány százat kéne számba venni, ami megnehezítené a fölmérést. Akik nyilvánosan latolgatják a sajtóviszonyokat, kormányzati túlsúlyról beszélnek. Ennek mértékére vannak jelzőik, néha súlyosak is, attól azonban többnyire óvakodnak, hogy százalékokban fejezzék ki a tapasztalataikat. Ehhez ugyanis meg kéne adni azt a fránya forrást.

Nem értem Németh Pétert, ezt a harcedzett, öreg rókát. Vajon mi szüksége lehetett a logikusan végigvitt eszmefuttatás utolsó bekezdésében a légből kapott kilencven százalékra? Talán nem érezte elég hitelesnek az okfejtését, és nagyotmondással próbált nyomatékot kölcsönözni neki?