Különcségére rácsodálkoztunk egy tévés tehetségkutató versenyen. Fanyalgásaival, esztétikai kifogásaival kilógott a nyájas bírálók közül. Kedveltük vagy utáltuk, érzelmekkel viszonyultunk tehát hozzá, és óhatatlanul olyan celebbé avattuk, aki fennen hirdeti, hogy utálja a celebeket. Ezt az ellentmondást azóta sem oldotta fel, holott időközben megmondó-ember lett belőle, a hazai nyilvánosság egyik formálója.

Azt vettem észre, hogy amennyire igényes a véleményében, annyira igénytelen a vélemény megformálásában. Az életrajza szerint tulajdonképpen magyar-történelem szakos középiskolai tanár, de ha ezt az információt nem ő teszi közzé a világhálón, el se hittem volna. Amikor pedig saját műsort kapott kereskedelmi rádióban vagy televízióban, fejébe tolult a vér, és elkezdett üvöltözni. Eme jellemzés után az olvasó bizonyára azt gondolja, hogy nem tetszik Puzsér Róbert. Sokáig valóban nem tetszett, sőt most se rajongok érte, de azt el kell ismerni, hogy a szemünk láttára, még inkább a fülünk hallatára építette föl önmagát.

Blogger, publicista, műsorvezető, akinek számon tartjuk a kétségkívül zajos megnyilvánulásait. 2012 óta csaknem száz mondatát jegyeztem föl. Néhány még azzal is gyanúsítható, hogy szállóige lett (vagy lehet) belőle. Például „A bulvár a senkik futtatása.” (MTV, 2012.12.20.) Vagy „Az iszlám nem oldódik a Coca Colában.” (Magyar Hang, 2018.06.15.) Esetleg „A magyar közéletben semmi sem hajlik, minden törik.” (Magyar Hang, 2018.10.05.) Arról nem is szólva, hogy „Az életben is csak az valósul meg, amit az ember nem akar.” 24.hu, (2018.10.17.) Végül pedig „1956-ban még a gazemberek is hittek valamiben.” (Facebook.com, 2018.10. 24.)

Az öt mondatból négy idei, a négyből pedig három októberi. Korábban is lehettek persze olyan gondolatai, amelyek alkalmasak lettek volna arra, hogy szájról szájra terjedjenek, csak éppen nem tulajdonítottunk nekik különösebb jelentőséget. Mióta azonban beköszönt hozzánk a Sétáló Budapest programmal, és az interjút készítő újságírók úton-útfélen megszólítják, gondosan megfogalmazott, mutatós mondatokkal traktál bennünket. Az iránta érzett fenntartásokból mégis maradt annyi, hogy arra jutottam: nem akarja ő irányítani az ezernyi gonddal küszködő fővárost.

Beéri azzal, hogy szélesebb körben forog a neve, és a főpolgármester-jelölti kampány révén az ismertségből az elismertségbe léphet át. Ma már aligha kétséges hogy hat év alatt senkiből valaki lett.