Érdekel az úgynevezett kommentkultúra. Érdekes világ rajzolódik ki a névtelen hozzászólásokból. A mocskolódókat most mellőzném. A piócákat is feledném, akik rácuppantak a bejegyzésekre, és kényszeresen fejtik ki az ellenérzéseiket - nem a téma, hanem a szerző iránt. Maradnék a legrokonszenvesebb csoportnál; azoknál, akik értelmes gondolatokkal vétetik észre magukat.

Azért éppen most tűnődöm róluk, mert egyiküknek felajánlottam, hogy vegyük föl a kapcsolatot Messengeren. A telefonbeszélgetésből kiderült, hogy harminc éve ismerjük egymást. Egy megyei napilap főszerkesztő-helyettesi székéből ment nyugdíjba, és az átlagos kommentelőknél alaposabb a tárgyismerete. Elbeszélgettünk arról, hogy az adott témában az-e a tragikai vétség, amelyet én hoztam szóba, vagy az, amelyet ő pedzegetett. Kiegyeztünk az is-isben, és abban maradtunk, hogy tartjuk a kapcsolatot. Egyébként ő volt az egyedüli, aki fölfedte magát előttem. A másik négy udvariasan elhárította a lehetőséget.

Ketten azért mondtak nemet, mert egymástól függetlenül azt írták, hogy élvezik a bejegyzés utáni vitát. Miközben beleakaszkodnak valamelyik érvembe, úgy lendítenék tovább az okfejtést, hogy a névtelen hozzászólók inkább velük vitatkozzanak. Okosabbak szeretnének tehát látszani a bejegyzés szerzőjénél. Ez méltánylandó szempont, bár ugyanezt teljes névvel is elérhetnék, elvégre a telefonszám mellett azt is felajánlottam nekik, hogy a Facebook-on csatlakozzanak digitális ismeretségi körömhöz, amelyben olyan értelmiségiek is akadnak, akik a média kérdéseiben gyökeresen más álláspontot képviselnek.

A további két hozzászóló, akinek szintén becsültem az ellenérveit, egyszerűbben fogalmazott. Azért nem éltek a kapcsolatteremtési lehetőségekkel, mert jól érzik magukat a kocsmában. Azt ugyanis elfogadták a hasonlatomból, hogy egybeépült a digitális kocsma és a digitális kávéház. Az utóbbiban lelhető fel a törzsasztalunk, ahol néhányan évek óta beszélgetünk. Hébe-hóba módosult tudatállapotú kibicek keverednek át hozzánk a kocsmarészből. Mögöttünk állva hallgatják a vitát, majd ha felszabadul egy szék, leülnek, nem mutatkoznak be, és letegeznek bennünket. Aztán elküldenek melegebb éghajlatra.

Eddig öt értelmes névtelennek ajánlottam föl a felelősebb együttgondolkodás lehetőségét, de csak egy élt az alkalommal, hogy állandó helyre tehet szert a digitális törzsasztalunknál. Nem rossz arány, de lehetne persze jobb is.