Ma reggel kétszer is hallhattuk Kovács Lászlót a közszolgálati rádióban és a televízióban. Párttársai azzal könnyítették meg a dolgát, hogy nem vonják be az ügyeikbe, ezért mondhatta a műsorvezetőknek, hogy az aktuális kérdések megvitatására nem ő a legalkalmasabb. Egyébként digitális hálózat alakult ki körülötte, egyik barátja írta tegnap:"Ez áll régi katonakönyvemben a Rákosi-korszakból: 'Háború esetén csapaton kívüli szolgálatra alkalmas.’ Ez mindmáig nem változott, halálomig csapaton kívül szolgálok.”

Az a benyomásom, hogy mostanában Kovács László is csapaton kívül szolgál. Nincs egyedül. Lendvai Ildikónál azt firtatta az egyik kormánypárti újságíró, vajon informálisan ő irányítja-e az MSZP-t. A volt pártelnök humorral ütötte el a választ. A két veterán politikus megteremtette a maga nyilvánosságát. Lendvai Ildikó a Facebook-on széljegyzeteli a közéleti fejleményeket, és a glosszáit követő vitákból okulva kiválasztja ama témát, amelyet publicisztikává bővít a Népszava szombati számában. Egyik-másik cikke fölkelti a műsorszerkesztők figyelmét, akik stúdióba invitálják. Kovács László a digitális magánhálózat mellett üzenőfalat hozott létre a Facebook-on, és szintén magányos megnyilvánulásokkal vonja magára a műsorszerkesztők figyelmét.

Ha a két volt pártelnök ismertségéből és kommunikációs találékonyságából telik a nyilvánosságra, vajon az MSZP miért nem aknázza ki a bennük rejlő lehetőséget? Érteni vélem, hogy a jelenlegi pártvezetők azért mellőzik hajdani főnökeiket, mert úgy gondolják, hogy tovább szűkülne az amúgy is gyér nyilvánosságuk. De bizonyára az is közrejátszik a két tapasztalt politikus ridegtartásában, hogy ők még tudnak valamit, amit az utódaik talán már sosem tanulnak meg.

A múlt század nyolcvanas éveiben ösztöndíjas voltam a Friedrich Ebert Stiftung-nál, a német szociáldemokrata párt alapítványánál. A bonn-venusbergi vendégházban laktam, és a kantinban ebédeltem. Hetenként kétszer-háromszor megjelent Willy Brandt, a pártelnökségtől és a kancellárságtól is visszavonult államférfi. Olykor hozzánk is beült, a törzsasztalhoz, és érdekes dolgokat mondott. A kétezres években pedig volt egy olasz étterem a budapesti Parlament közelében, ahol meg-megjelent Horn Gyula, az akkor már visszavonult pártelnök és miniszterelnök. Titkárnőjével kettesben megebédelt, aztán elment. Holott ő is mondhatott volna érdekeseket, ha lett volna vendégháza, kantinja és törzsasztala az MSZP alapítványának.