Nincs kinek a fejfájához elmenni. A déd- és nagyszüleim egy erdélyi falu szélén nyugodtak, amíg a református egyházközség föl nem számolta a temetőjét. A szüleim innen 180 kilométernyire, Szegeden, egy ökumenikus temetőben fekszenek. Ezért arra gondoltam, hogy előveszem a gyűrűs füzetet, melybe a telefonszámokat írtam, és kegyeleti okból nézem át a névsort. (Négy éve áttértem a digitális számontartásra.) A kemény fedelű regiszterben szereplő barátok, ismerősök, kollégák már csak az emlékezetemben léteznek.

Például Andai György, Andrassew Iván, Beke György, Bernáth László, Bényei József, Bodor Pál, Bokor Péter, Faragó Vilmos, Farkas István, Fischer István, Földes Anna, Friedmann Endre, Gellért Kis Gábor, Gyertyán Ervin, Gyulai Ferenc, Heltai Nándor, Horváth Sándor, Horváthy György, Juhász Gábor, Kazal János, Mák Ibolya, Márványi György, Müllner Jenő, Ocsovai Gábor, Rigó Béla, Rózsa András, Szántó Péter, Szigethy András és Sztrapák Ferenc. A legtöbben újságírók fővárosi és vidéki redakciókból; szerkesztettem őket, vagy ők szerkesztették a cikkeimet. De akad köztük író, médiapolitikus, fotóriporter, sőt orvos is, utóbbi a legnépesebb újságíró szövetségből. Az életemhez tartoztak, sokat köszönhetek nekik. Rájuk gondolok, amikor ide másolok néhány halottak napjához illő mondatot a szállóige-gyűjteményemből.

Íme: „Halottak napja csak addig lesz a Földön, amíg vannak élők is.” Bodor Pál (Magyar Nemzet, 1989.11.01.) „A halottidézés mindig az élők önvizsgálata.” Bodor Pál (Magyar Hírlap, 1995.11.01.) „A halottak már nem gondolhatnak a halálukra.” Méliusz József (A Hét, 1996.08.02.) „Bármiben hiszel is, meghalsz; de ha semmiben sem hiszel, már élő-halott vagy.” Kertész Imre (Nógrád Megyei Hírlap, 2002.12.24.) „Halottak napján élettel telik meg a temető.” Szemán László (Budapesti Reggel, 2004.10.30.) „A történész általában a halottakat faggatja, de az élőknek mondja el, amit megtudott.” Gerő András (Galamus.hu, 2012.07.27.) „Halottas ingre nem varrnak zsebet.” Hegyi Zoltán (Magyar Nemzet, 2016.08.13.)

A hetvenharmadik évemben öreg barátommal, a tavaly elhunyt Bodor Palival mondhatom: „Minél tovább él az ember, annál több halottja van.” (Irodalmi Jelen, 2004/október) Egyébként a véletlen - vagy a sors? - úgy hozta, hogy a gyűrűs telefonkönyvbe írott keresztek csak az SZ-ig jutottak el. A maradék néhány betűvel jelölteket bármikor felhívhatom. Magamat ugyan nem szoktam hívni, mindazonáltal megnyugtató, hogy Z-vel kezdődik a nevem.