Tegnap a győri kézilabdás lányok tizenhat góllal verték meg a német bajnokcsapatot. A tévé képernyőjén feltűnt, hogy a nordhauseni csarnokban zajló mérkőzésen szokatlan hirdetés rajzolódott ki a vendéglátó játékosok hátán: „Autohaus Peter”. Bár nem jártam a Harz-hegység északi részén fekvő thüringiai városkában, de nem lep meg a reklámszöveg.

Amikor ugyanis egy dán kézilabda csapat Magyarországra látogatott, a játékosok hátán lévő szöveg pedig a városka egyik kávézójába invitált bennünket. El is határoztam, hogy ha arra járok, föltétlenül betérek. Ezzel szemben mi jellemzi a magyarországi kézilabdát? A győri világklasszisok például a helybéli Audi-gyár támogatásából élnek. Nem sorolnám föl a női NB I. összes együttesét, de az úgynevezett tao-pénzek jóvoltából csak úgy hemzsegnek a külföldi kézisek a magyar nemzeti bajnokságban. S a hátukon nem autószalonok és kávéházak csalogató sorait olvashatjuk, hanem állami cégekét vagy az állammal fura kapcsolatban lévő magáncégekét.

A győri Audi-gyár tetemes adókedvezményt kap. Ráadásul az a fránya tao a vállalkozások be nem fizetett adója helyett sportra szánt sok százmilliárdnyi summa, mely a miniszterelnök szerint elveszítette közpénz jellegét. Holott a be nem fizetett adó az adófizető polgárokat rövidíti meg még akkor is, ha a képernyős látvány  valamelyest kárpótol bennünket. A közös pénzt nem sajnálom a világszínvonalra, mégis nyugodtabb volnék, ha a magyar női kézilabdában a játékosok magáncégek adózott szolgáltatásait reklámoznák.

Mielőtt a hazai médiapiacot eltorzította volna az Orbán-kormány, a magáncégek hirdetései ellepték a helyi sajtót. Nem azt állítom, hogy mára elenyésztek, de hol van már ama gyakorlat, amelyet a kétezres évek közepén tapasztaltunk, amidőn két kollégával, a rádiós Pikó Andrással és a tévés Wisinger Istvánnal együtt megírtuk az Általános médiaismeret című tankönyvet. Nekem a sajtó jutott, amelynek hirdetési gyakorlatát a Szerencsi Hírekből kifényképezett reklámmal érzékeltettem. A kéthetenként megjelenő újság minden számában ez a szöveg látott napvilágot: „Kusinszki és Tsai Kft, Pékség, Szerencs, Bástya u. 42., Tel: 47/362-208, Bekecsi kenyér, amely a legtöbb pörköltszaftot szívja magába.”

Olvasás közben a nyál összefutott a számban, fejezetszerzőként pedig azt fűztem az idézethez, amit a lapszerkesztő Sárkány Lászlótól hallottam: a pékek adózott pénzéből kijött az újság teljes évi nyomdaköltsége.