Szepipiktor becsületére válik, hogy álnevét a civil nevéből fabrikálta. Sőt, az e-mail címe tartalmazza is a teljes nevét. Hat év alatt négy bejegyzést adott közre, és 1406-szor szólt hozzá a másokéhoz. Legutóbb, 2018. október 11-én, 1 óra 5 perckor és 5 másodperckor ezt írta: „A hivatalos sajtó bepofátlankodik a blogtérbe, ott folytat propagandát, ahol a magánemberek beszélgetnek.”

Ha a hivatalos sajtót azonosítja a propagandával, akkor nem is jár messze az igazságtól. Abban viszont vitatkoznék vele, hogy a blogtér a magánemberek beszélgetésére való. Valaha arra találták ki, de azóta sokat változott, például a politikusok fölfedezték a benne rejlő lehetőséget. Követőket gyűjtenek, táplálják őket közéleti információkkal, családi mozzanatokkal, még kutyás-macskás képekkel is. A posztoló politikusok között akadnak ellenzékiek is, akik ki-kiszorulnak a „hivatalos” nyilvánosságból, és ilyenkor a közösségi oldalak révén teremtenek kapcsolatot a választópolgárokkal.

2010 óta beszűkült a hazai nyilvánosság, amelyből az ellenzéki politikusok mellett újságírók is kiszorultak. Nem csupán direkt politikai okból. Azért is, mert az ellenzéki orgánumok úgy élték-élik meg a nyolc szűk esztendőt, hogy fogyatkozó pénzükből egyre kevésbé telik a külső munkatársak foglalkoztatására. Ezért aztán a fórum nélkül maradt tollforgatók közül elég sokan „bepofátlankodtak”, vagy inkább beléptek a korábban kétségkívül magánemberek számára fenntartott blogtérbe. Csak a fészbukos ismeretségi körömben akadnak olyanok, akiknek a szösszenetei, jegyzetei, kisesszéi besorolhatók a publicisztika élmezőnyébe.

A szegedi Bakos András rusztikus életképei, az író Bruck András keserű jegyzetei, a szakíró Domokos Lajos Bekiáltás című rovata az orosz-ukrán viszályról, a közíró Hell István és a rádiós Lévai Júlia mikroelemzései, a szintén rádiós Kulcsár István néhány soros pontosításai, a tévés Székely Ferenc másokat érdemi hozzászólásra ösztökélő „provokációi”. Vagy a nyugalmazott egri olvasószerkesztő, Szilvás István aprólékos természetfotói. Tisztelem Szepipiktort, hogy kevésbé titkolózik, mint a többi kommentelő. Mégis szívesebben böngészem a felsoroltak megnyilvánulásait, mert névvel vállalják az életérzésüket. Nemcsak az arcélük rajzolódik ki, hanem a nem hivatalos Magyarország hangulata, közérzete is. Nem nagy ár azért, hogy a blogtérből óhatatlanul kiszorítják az álarcos kommentelőket.