Huszonhárom órája tart a tegnapi bejegyzést övező vita. Soha ennyire nem tárult föl előttem a kommentkultúra. Talán azért, mert a Népszabadság Online-ról írottak leginkább ama netezők figyelmét keltették föl, akiket 2015-ben kitiltottak a patinás napilap digitális felületéről. Eddig huszonnégyen szóltak hozzá, és minden másodikról kiderült, hogy érintett. Vagy a Népszabadságnál, vagy olyan portálnál, ahonnan „úgy kihajították, mint a macskát”. E vissza-visszatérő fordulattal jellemezték a megpróbáltatásaikat.

Tegnap azt fejtegettem, hogy az újság megszüntetése után két évvel is a gyűlölet sistereg az érintettek kommentjeiből. Az egyik nem érintett és szokatlanul árnyaltan fogalmazó hozzászóló azonban levezette, hogy nem a kiközösítés nyomán érzett gyűlölet mozgatja őket, hanem a düh, hogy már nem szabadulhattak rá egy baloldali értékrendű újság műhelymunkában kidolgozott megnyilvánulásaira. E dühből persze fakadhat gyűlölet, ám az árnyalást köszönöm, mert bizonyára van benne igazság.

Az egyik érintett kommentelő szerint „ha a hivatalos sajtó bepofátlankodik a blogtérbe, ahol a magánemberek beszélgetnek, akkor vállalja már fel a stílust is”. De hisz’ épp fordítva volt: a Népszabadság digitális terébe léptek hívatlanul a kommentelők, és a szerkesztőség egy idő után megunta a kocsmai stílusukat. Ha pedig az idézett mondatot általában értette az álneves hozzászóló, a digitális tér értelmezésével van baj. Engem ugyanis nem érdekel, hogy ismeretlenek nyüstölik egymást a világhálón. Ez olyan, mintha spicces emberek verekednének a kocsma előtt. Talán nézem a dulakodásukat, hallgatom a trágár odamondogatásaikat, de nem avatkozom közbe.

Most azonban más a helyzet. Ilyenkor, délelőttönként asztaltársaságban üldögélek a digitális kávéházban. Miközben beszélgetünk, a kocsmai állórészből oda-odaül hozzánk egy vadidegen, aki nem mutatkozik be, és letegez bennünket, majd keresetlen szavakkal melegebb éghajlatra küld mindnyájunkat. Egy digitális kocsmázó ezt írta tegnap 18.21-kor: „A szabadnépes csürhének minden antiszemita, ami nem tetszik nekik.” Lefordítom: ő csak kritizálta a Népszabadság cikkeit, a zsidózás véletlenül sem csúszott ki a száján. Igazán kár, hogy 18.24-kor ismét megszólalt, és így biztatta a NOL-ból szintén kitiltott kommentelőket: „A libsi cenzorokat ütni kell!”

Az árulkodó folytatás ellenére mégse tartom fasisztának. A stílusa után inkább faszistának.