Larrikin a szokásosnál sokkal értelmesebb kommentelő. Tegnapi bejegyzésem alapján jogvégzett embernek vél, aki nem képes „a szavak jogi szaknyelven túli jelentését elfogadni”. Szerinte „a nyilvánosság erejét megtestesítő média hatalma megkérdőjelezhetetlen, ezért tekinthető hatalmi ágnak”. Nem jogász vagyok, hanem tanár és újságíró, aki néhány évtizede médiatörténetet tanít felsőoktatási intézményekben.

A hozzászóló okfejtésével annyiban egyetértek, hogy a média hatalma csakugyan megkérdőjelezhetetlen, bár értelmezésem szerint csupán a nyilvánosság eszközrendszere. Akkor fordítható szembe a kormányzattal (a végrehajtó hatalommal), ha az kikapcsolja, leállítja a másik két hatalmi ág, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ellenőrző funkcióját. Az újságírói körökben létező vélemény pedig, miszerint a média a negyedik hatalmi ág, nem más, mint a szakmai öntudat tobzódása. A múlt század kilencvenes éveiben gyakran ebédeltem a pesti Jókai utca egyik kisvendéglőjében. Oda-odaült hozzám egy kolléga, aki az akkor legliberálisabb napilap publicisztikai rovatvezetője volt, és ezt találta mondani a jobbra húzódó Fideszről: „Amikor kedveltük, megcsináltuk, most pedig kicsináljuk.”

A megjegyzés arról árulkodott, hogy a médiában dolgozók egy része túlbecsüli magát és a lehetőségeit. Ebből a Fidesz azt a következtetést vonta le, hogy az újságírókat a parlamenti politikusokkal ellentétben nem választotta meg senki, ezért jobb, ha befogják a szájukat. Akiket közülük kormányzati helyzetben alkalmaz, azok pedig frontharcosok. A médiát harci eszköznek tekinti, és úgy is kezeli. Olyan helyzetet kéne teremteni, hogy a nyilvánosság kétségkívül nem választott, hanem „csak” mesterséget tanult képviselői kérdezhessék a hatalom választott képviselőit. Ha nem kapnak választ, a kérdésüket akár tízszer is föltehessék.

A rendszerváltás óta nem éltem meg olyan kormányt, amely ne akarta volna szűkíteni a nyilvánosságot. 2010 óta a Fidesz szinte művészi tökélyre fejlesztette azt, amit a korábbi kormányzók még pironkodva, röstelkedve, szégyellősen próbáltak megvalósítani. S mert sikerült neki maga alá gyűrni az ellenőrzésére szakosodott két hatalmi ágat, a média átvállalta a gazdátlanná vált ellenőrző funkciót. Ebből azonban csak a hatalma következik, nem pedig betagozódása az alkotmányjogi keretbe. A nyilvánosság eszközrendszere tehát a nem hivatalos hatalom, ami épp elég ahhoz, hogy körmére nézzen annak a fránya kormánynak.