Valaha laktam Érden, ezért érdekel a szélesen elterpeszkedő, 60-70 ezres település. Ha például kézis lányai feltűnnek a tévében, a képernyő elé ülök. Nem volt nehéz észrevenni egy koromfekete, 190 centi körüli hölgyet, aki kőkeményen védekezett, és hálószaggató gólokat dobott. A szenegáli származású Mariama Signaté 149-szeres francia válogatott, de néhány éve történt vele valami, talán megsérült, és nálunk kötött ki. Ragozás nélkül, bár szépen beszéli a magyart. Ez derült ki egy tízperces filmből, amelyet azért sugároztak az M4-en, mert egyesülete felbontotta a vele kötött szerződést.

Még sírva is fakadt, mindazonáltal a szintén megszólaltatott edzőjét ugyancsak megértéssel hallgattam. Szabó Edina elmesélte, hogy a 33 éves kézilabdázó sérüléssel kínlódik, mintha a térdével volna baj, ezért a nyári alapozást kihagyta, és szükség volna ugyan rá a védelem közepén, edzettség híján azonban már nem számít rá. Gondolatmenete felelősségérzetről árulkodott, elvégre a női NB I-et a világ legerősebb nemzeti bajnokságának tartják a hazai szakemberek. Az érdi csapat az élmezőnybe tartozik, és nem engedheti meg magának a fényűzést, hogy szép múltú, de már nehezen mozgó kézilabdásokat alkalmazzon. Az edző nem számolt be arról, ami más forrásból tudható, hogy az egyesület anyagi gondokkal küszködik. Az önkormányzat sokallja a támogatást, és szorosabbra kéne húzni a nadrágszíjat.

Részigazságok ütköztek a nyilvánosság előtt, igazi dráma bontakozott ki tíz percben. A francia lány maradna, az egyesület pedig megszabadulna tőle. A filmnek volt egy kommunikációs szempontból árulkodó mozzanata. Az edző Szabó Edina 3.10-kor szólalt meg, és 9.58-kor mondta ki először az idegenlégiós nevét. Hat és félperces monológjában hétszer utalt rá, de kizárólag a „játékos” kifejezést használta. Ez azért furcsa, mert annak idején a francia válogatott technikai vezetőjeként ő figyelt föl Mariama Signaté-ra, majd amikor hazatért, hívta új csapatához.

Most, felelős szakemberként spórolni kényszerül, és úgy véli: a "játékos" már alkalmatlan arra, hogy helyt álljon a világ egyik legerősebb bajnokságában. A nyelvileg következetesen érzékeltetett távolságtartásból az csendült ki, hogy tárgynak, kicserélhető alkatrésznek tekinti a koromfekete, sudár termetű kézilabdázót. Holott illett volna emberibben, kulturáltabban, tapintatosabban elbúcsúzni tőle - ha már a "játékos" ilyen szépen megtanulta a nyelvünket.