Nem ez a kérdés tartja lázban a nyilvánosságot, bár három napig beszédtéma volt. Túl vagyunk rajta, és a neves rádiós eltávolításának van tanulsága. Bolgár György a Magyar Rádió hírszerkesztőségében tanulta ki az újságírás csínját-bínját. Anyaintézményét néhány évig az Egyesült Államokból tudósította, onnan hozott egy ötletet. Az első Orbán-kormány idején kirúgták, tekintélyt szerző műsora a Klubrádióban érte el a csúcspontját, amikor kiterjesztette hatókörét majdnem az egész országra. Ma is ő csinálja a legjobb beszélgetős műsort, de már csak Budapestnek és vonzáskörzetének.

Közben rendszeresen írt jegyzeteket a Metró nevű ingyenes újságba. Majd egyszer csak elköszöntek tőle, mert politikailag túl elkötelezettnek vélték. Csakhogy egy újságíró akkor számít jó publicistának, ha cikkeiből kirajzolódik az értékrendje. Az más kérdés, hogy egy műsorvezető nem írhat publicisztikát. Ha ugyanis nyilvánvaló a politikai értékrendje, óhatatlanul lemond a közönség azon részéről, amely a másik szekértáborba tartozik. Tőlünk nyugatra a műsorvezetőket úgy fizetik meg, hogy eszükbe se jusson véleményvezérnek lenni. A magyar nyilvánosság 2010 előtt sem jutott el idáig.

Bolgár György 168 Órából eltávolított rovata, a Hogy is van ez? összeegyeztethető a műsorvezetéssel. Ama kérdéseket tette föl benne, amelyeket a műsorában is megfogalmazott volna, ha Orbán emberei gyakrabban állnának szóba vele. A közéleti magazinban szorgalmasan leplezte le a kormányzati tényezők hazugságait, csúsztatásait, pontatlanságait. A Mester Ákos és Bölcs István alapította 168 Órában még másfél oldalnyi terjedelmet kapott három fényképpel, közülük az egyik róla készült. A tulajdonos- és szerkesztőváltás után, az új 168 Órában oldalnyira zsugorodott a rovata, és a portréja is eltűnt. Két eset lehetséges.

Az egyik az, hogy az Orbán-rendszer leleplezése az új tulajdonosnak és az új szerkesztőknek nem olyan fontos, mint a régebbieknek volt. A másik pedig az, hogy a kiadóhivatal a státuszban lévő munkatársakat sem képes fizetni, ezért megválik a külső szerzőktől. Nem zárom ki az első lehetőséget, mégis inkább a másodikra gyanakszom. Terebélyesednek a belső munkatársak cikkei, ami azt sejteti, hogy csak akkor képesek kitölteni a patinás hetilap 68 oldalát, ha megnyújtják a mondandójukat. Szükségük volna felkészült kiegészítő emberekre, mint például Bolgár Györgyre - ha a szerkesztőség változatlanul pontosítani akarná a rendszer pilléreit.