Médianapló

Médianapló - Kálmán Olga lesz a miniszterelnök?

2018. szeptember 24. 09:49 - Zöldi László

Amikor a választási vereség után Simicska Lajos túladott a Hír TV-n, az új tulajdonosok elbocsátották a csatorna arcát. Kálmán Olga személyesítette meg azt az újságíró magatartást, amelyet egy D. Tóth Krisztával folytatott beszélgetésben így foglalt össze: „A G-nap után a Hír TV elkezdett hírtévéként működni.” (Elviszlek magammal, WMN Magazin, 2018. szeptember 12.)

Az Egyenesen című háttér-műsor stúdiójában nem egészen másfél évet töltött. Kellemesen megfogalmazott kellemetlen kérdésekkel kezdte, majd az utolsó harmadban inkább már csak állított. Jobb kedvében megemlítette, hogy amit most kifejt, azt az egyik beszélgetőpartnerétől hallotta, amidőn viszont komorabbnak látszott, elfelejtette kitenni az idézőjelet. Ilyenkor ajánlotta föl neki Kéri László politológus: „Lefordítom magának, amit mond.” (2017. november 21.) Ennél méltányosabb volnék, mert majd’ minden újságíró életében elérkezik ama pillanat, amikor a kérdezés helyett állítana is valamit. Vannak olyanok, akiknek az átállás sikerült. Nagy N. Péter, Tamás Ervin vagy a kolleginák közül R. Székely Julianna jó riporterből lett kitűnő publicista.

D. Tóth Kriszta is a műfaj-váltást feszegette, bár rendhagyó módon. Azt firtatta, vajon útkereső helyzetében Kálmán Olga miként vélekedik a miniszterelnök-jelöltségről. A válasz ez volt: „Iszonyú szerénytelenül fog hangzani, de tök jól csinálnám.” Ekkor ötlött fel, hogy a Hír TV-ből vele együtt eltávolított Veiszer Alinda nemrégiben hasonlóképpen nyilatkozott, mondván, hogy nagyon is el tudná képzelni magát politikusként, egy párt jól ismert arcaként. Van benne logika. Aki már nem kérdez, hanem állításokat fogalmaz meg, nemcsak publicista lehet, hanem akár pártot is alapíthat. Elvégre van véleménye országról-világról.

Ráadásul a hazai lakosság nagyobbik részét kitevő nők pártja végre felcsillantaná a reményt, hogy legyőzhető az országot uraló macsók pártja. A majdani elnökséget Kálmán Olgán kívül Veiszer Alinda, Krizsó Szilvia, Mészáros Antónia. Szöllősi Györgyi és D. Tóth Kriszta alkothatná, hogy csak azokat a hivatásos kérdezőket említsem, akiket a nyilvánosság szűkítése sodort a szakma peremére. Amíg azonban összekapják magukat, Kálmán Olgának érdemes volna kipróbálni egy pillanatnyilag kézenfekvőbb lehetőséget. Eddig behívó riporter volt, aki ült egy háttér-műsorban, és válaszokat várt közéleti személyiségektől. Mi volna, ha elhagyná a stúdiót, és kihívó publicistává képezné át magát?       

70 komment
süti beállítások módosítása