Médianapló

Médianapló - A baloldalnak van-e még túlsúlya a nyilvánosságban?

2018. augusztus 20. 09:56 - Zöldi László

 

Szájer József tegnap idézett interjújában akadt még egy mondat, amely továbbgondolásra késztet. A Fidesz másfél évtizede Brüsszelben időző képviselője ezt fejtegette a Magyar Hírlap tegnapelőtti számában: „A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak is lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható.”

Digitális ismeretségi körömben azonnal vita robbant ki a közösségi oldalon. A Fidesz egyik legokosabb politikusa megkapta a magáét: nem ért hozzá, aljas - a keményebb kifejezéseket tapintatból nem idézem. Az őt indulatosan elmarasztalók azonban egy mozzanatot figyelmen kívül hagytak. Szájer néhány napja adott egy másik interjút, amelyben szintén a médiában élvezett baloldali túlsúlyról beszélt. A visszhang rádöbbentette, hogy a papír alapú sajtó felvásárlása után nevetséges általában baloldali túlsúlyról győzködni a hazai nyilvánosságot. E második interjúban pontosította tehát a mondandóját, erre utal a „fenntartom” szó.

Ama bizonyos pontosítás pedig azt jelenti, hogy a Fidesz-politikus kimondatlanul is elismerte: a nemzedékek közül legkevésbé a fiatalok kötődnek a kormánypártokhoz. Nem olvasnak újságot, ennek következtében az abszolút többség és a kétharmad közti különbséget hozó hagyományos sajtó bekebelezése az idősek körében hasznosnak bizonyult ugyan, de haszontalannak az unokák között. Ők a digitális sajtót olvassák, azt is többnyire okostelefonon. Erre utal Szájer József a médiafogyasztási szokásokról szólván.

Ami pedig a túlsúlyt illeti, kerülném a kifejezést. Különösen akkor, ha százalékot is biggyesztenek hozzá akár az egyik, akár a másik oldalon. Szájer óvatosságára vall, hogy mellőzte a számokat, a médiabefolyás mértékéről ugyanis nincs felmérés. De annyi azért kiderült a kampányban, hogy az ellenzék inkább a világhálón próbált hatni a választópolgárokra. Erre telt a pénzéből, itt jelenhetett meg a legkönnyebben, ezt lehetett a legkevésbé ellenőrizni. Április 8-án körülbelül olyan eredményt ért el, amilyet érdemelt a társadalom több hírforrásból táplálkozó részétől.

E korlátozott hatásba a kormány is „besegített” persze. A miniszterelnöki megbízott Deutsch Tamás lelassította a digitalizáció folyamatát, és épp azokon az országrészeken meg azokban a korosztályokban nem jutottak hozzá a sokoldalúbb tájékoztatáshoz, ahol és akik tömegével szavazták meg a Fidesz újabb választási győzelmét.

43 komment
süti beállítások módosítása